Izr. Aut. Orth. Hitközség Polgári Fiúiskolája, Pápa, 1924

Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában, Hiszek egy isteni örök igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában! Ünnepet ültünk a múlt iskolaév befejeztével, iskolánk 25 éves fennállásának ünnepét, amelyen a megjelent küldöttségek és a va­lóban nagyszámú közönség, melyet a lomb-, virág- és lobogódiszt öltött nagytermünk alig volt képes befogadni és az elhangzott üd­vözlőbeszédek, az üdvözlő levelek és táviratok serege voltak éke­sen szóló tanúi annak, hogy ezen jubileum nemcsak a mi intézetünk ünnepe, hanem Pápa város egész társadalmáé, a város környéké-é, az egész ország kultúráért lelkesedni tudó zsidóságáé, valamint a tanítványok ezreié, kiket az iskola az elmúlt 25 év alatt szárnyai alól kibocsátott, de főleg és elsősorban a polgáriskoláé, mely las- sankint meghódította városunk és környékének egész közönségét megbecsülést követelő és megérdemlő erkölcsi erejével, gyakor­lati irányával és nemzeti céljával. Ünnepe volt a meleg és éltető szeretetnek, melynek szálai 25 esztendőn át fonódtak mindazok köré, kik ezen idő alatt az intézettel bárminemű érintkezésben voltak, egyszersmind a kegyelet és hála ünnepe azon nagyobbrészt már jobb világba tért férfiak iránt, kik megértve a kor szavát áldozatkészen, önerejükből a hiányt pótló polgári fiúiskolát a zsidó hitélet mélyítésének szándékával ugyan, de az általános művelődés számára, felekezetre való tekintet nélkül mindenki számára megalapozták, megszervezték. Az „Hiszekegy“ elhangzása után Krausz József H. iskolaszéki ' elnök emelkedett szellemű beszéddel nyitotta meg az ünnepélyt és üdvözölte mindazokat, akiknek érdemei vannak abban, hogy ezen intézet fejlődésében arra a fokra eljutott, hogy a társadalom a 25 éves évfordulón csak elismeréssel és hálával eltelve köszöntheti. A vallásos élet és a kultúra szolgálatával érte el ezt az iskola, mert ez a két pillér az, amelyen a társadalom megállhat és bol­dogulhat. Blau Henrik igazgató az iskola történetét ismertette, meg­emlékezvén azokról a már elköltözött, nagylátókörü férfiakról, kik­nek az iskola alapításában elhervadhatatlan érdemei vannak: Roth M. A. főrabbiról, Dr. Steiner József iskolaszéki elnökről, Schor Armin az intézet első igazgatójáról, aki nem törődve a kezdet ne­

Next

/
Thumbnails
Contents