Izr. Aut. Orth. Hitközség Polgári Fiúiskolája, Pápa, 1923

43 lett. Szt. Lászlói utcai, régebben Füstfaragó utcai házát mindenki ismerte, sokszor egész kocsiraj állott háza előtt. Hívták és vitték szakadatlanul és ő ment fáradhatatlanul min­den időben, mindenkihez, amig az öregség következtében beállott testi fogyatkozások miatt önként visszavonulni nem kényszerült. Iskolaszéki elnöknek 1861. junius havában választotta meg a pápai zsidó hitközség és tisztét rövid megszakítással páratlan odaadással és lelkesen viselte 1918-ig, amidőn korára hivatkozva lemondott és csak harcos közkatonája maradt az iskolának élete végéig. Az iskolát végtelenül szerette. A nagy elfoglaltságu orvos­nak mindig volt ideje az iskola ügyeinek gondozására, az iskola látogatására, az iskola fejlesztésére vonatkozó tervek megvalósítá­sára. Ö, aki minden hiúságot ostorozott, szívesen hallgatta a pápai zsidó iskola dicséretét, nemcsak azért, mert maga is egykor ezen iskola tanítványa volt, hanem mivel a jó hírnév megalapításában a saját munkájának eredményét élvezte. Az 1861. évben még német nyelven folyó tanítást ő tette magyarrá, az ő lelkes pártfogásának köszönhető a 25 évvel ezelőtt megszervezett zsidó polgári fiúiskola, melynek jóakaró brátja, lelkes szószólója maradt utolsó napjáig. Konzervatív, de amellett liberális és öntudatos zsidónak vallotta magát, akinek kötelessége az iskolát szeretni, igazáért harcolni, érdekeit megvédeni, ügyeit előbbre vinni. Ha volt összetűzése a hitközséggel, tanítókkal, az iskola szent ügyéért verekedett, melyet megkárosítani, megrövidíteni nem en­gedett. — Ezekért nagy vesztesége a pápai zsidó iskoláknak Dr. Steiner József eltávozása, melynek tekintélyével és súlyos szavával diszt adott és adatott. Midőn a múlt évben a polgáriskola jubi­leumáról került szó, lemondóán intett kezével, érezte, hogy ezt már nem éri meg. Dr. Steiner József, aki állandóan tanult, mindig olvasott és nagy eszével sokat felfogott, magában feldolgozott, élete végéig orvosi praxisa mellett az iskola embere volt. 1923 julius 3-án költözött el tőlünk az egész város fájdalmára 87 éves korában. A nagy vakációra elszélcdt tanuló ifjúság nem kisérhette el utolsó útjára, életében tett kívánsága miatt nem búcsúztatták még kartásai sem, de a város minden társadalmi osztályából megjelent

Next

/
Thumbnails
Contents