Izr. Aut. Orth. Hitközség Polgári Fiúiskolája, Pápa, 1921

[1 ben lerongyolódott könyvek közül 660 korona költséggel 112 dara­bot kijavíttattunk. Azonban a kötések nagy részét ezidén nem volt módunkban elvégeztetni, minthogy erre fedezetünk nem volt. Ez különösen 111. és IV. osztály könyvtárának használatánál mutat­kozott hátrányosnak, mert a serdültebb fiuk kedvelt könyvei közt alig van néhány, mely kiadható állapotban lenne, ami aztán az olvasási kedv fokozását nagyon megnehezítette. A könyvtár teljes rendbehozását a jövőre kellett fenntartanunk. Az új tanterv, a kézimunka tanítását ez évben már a IV. o- ban is rendszeresítette. Mivel azonban az előirt fa- és vasmunkák­hoz sem a szükséges munkahelyiség, sem megfelelő szerszámok még nem állottak rendelkezésünkre, ezeknek és a szükséges anyagok beszerzése pedig mostanában alig látszik lehetségesnek, egyelőre a felsőbb osztályokban a kosárfonást tanítottuk, a kezdet nehéz­ségeit tekintetbe véve, szép eredménnyel. A fonás bemutatására Takács Lajos helybeli kosárkötő mester készséggel vállalkozott. A kosárkötéssel a kézügyesség elsajátításának és használható, érté­kesíthető tárgyak készítésének kettős célját tüztük magunk elé, A tanulók egyrésze már ügyesen dolgozik. Remélhető, hogy az ügyes­séget fejlesztve a beszerzett anyag feldolgozásával az abba befek­tetett tekintélyes összeg a készült tárgyak értékesítésével egészen megtérül. Az elmúlt évben igen sokszor kerestek meg bennünket gyűjtések rendezésére. Tagadhatatlan, hogy az ifjúságot hozzá kell szoktatni a jóté­konyság gyakorlásához, azonban nem engedhető meg, hogy a tanulókat gyakran rászabadítsuk az áldozatkész közönségre és szülőkre, mert ezzel rossz szolgálatot teszünk az iskolának, sőt az ifjúság erkölcsi magaviseletét is veszélyeztetjük. Ezért tanulóinknak gyűjtésekben való részvételét csak egy-két kivételes esetben enged­tük meg. A vallás- és közoktatásügyi minisztérium időközönkénti szülői értekezlet tartását rendelte el. Tekintetbe véve az iskolaév végéig hátralevő rövid időt, csupán egy ízben, május 14-én tartottunk szülői értekezletet, melyen az iskolaszék elnöke és több tagja, valamint a meghívott szülők tekintélyes számban jelentek meg. Igazgató megnyitó beszédében ismertette az értekezlet célját, Pollák Lajos, tanár előadásában közelebbről megjelölte azon érintkező pontokat, melyek a szülői ház és az iskola összhangzatos nevelői

Next

/
Thumbnails
Contents