Izr. Aut. Orth. Hitközség Polgári Fiú- és Elemi Iskolája, Pápa, 1914

6

A húsvéti szünet után visszaköltöztünk régi helyünkbe, a laskaházba a kilakoltatott I, II., III. osztályokkal és április 12.-én újból megkezdhettük a rendes tanítást, mely rendessé véglegesen csak akkor lett, amidőn Faragó kartársunkat az igazgatóság fel- terjesztésére a katonai szolgálat alól felmentették. Ezzel ápr. 19.-én a természettudományi fontos tárgyak ismét megfelelő, a szakra képesített ember kezébe kerültek és az iskolaév végéig változás nélkül meg is maradtak.

Az újságokban az önként katonának álló hős fiatal gyermekekről itt-ott megjelenő hírek olyan hatással voltak tanulóinkra, hogy különösen a felsőbb osztálybeliek majdnem mind a harctérre vágytak, hogy hírt, dicsőséget szerezzenek maguknak, győzelmet a hazának. Csak tapintatos felvilágosításaink és jelenlegi feladatuk és kötelességük teljesítésére való figyelmeztetésünk tudta őket a szökéstől visszatartani.

E háborús lelkesedés mindamellett két tanulónkat súlyos és máskor szigorúan büntetendő mulasztásra csábította, megszöktek a harcba vonuló huszárokkal, akik gyönyörködtek a fiuk lelkesedésén és titokban segítették őket hazafias szándékukban. Az aggódó és kétségbeesett szülők azonban csakhamar visszahozták és észretérí- tették a kis szökevényeket, mi pedig szeretettel visszafogadtuk őket, akiket hazafiasságuk meggondolatlan oktalanságra ragadott, mulasztásukat pedig megbocsátottuk és elnéztük.

Intézetünk tanulói derekasan kivették részüket a város közönségének karitativ munkájából. Az iskolánkban elhelyezett beteg katonákat elhalmozták szeretetük sokféle apró jeleivel. Az első betegszállítás alkalmával a gyermekek kíváncsisága és jótékonysági hajlama nem ismert határt, mindent elvittek volna a beteg katonáknak és minden szabad percüket a sebesültek körül töltötték. De elegendő volt egyszeri figyelmeztetésünk, hogy a sebesülteket kímélni kell és azóta vigyáznak, hogy a sebesültek ablakai alatt senki ne lármázzák és hangos beszéddel senkit ne zavarjanak.

De készen álltak mindenkinek mindenkor akármilyen szolgálatra. Az iskolaév végéig hordták az újságokat, a könyveket a sebesültek szórakoztatására és kezdetben, míg bőven voltak élelmiszerek, tömték a sebesülteket mindenféle jókkal.

Általában igen jól érezték magukat az iskolánkban elhelyezett tartalék hadikórház sebesültjei, akik között igen sok súlyos beteg is volt, de — Istennek hála érte — egy sem halt meg közülök, a legtöbb újból visszament a harctérre vagy gyógyultan hagyta el a kórházat. Ez Isten után jeles orvosainknak, dr. Kreisler Károly