Izr. Aut. Orth. Hitközség Polgári Fiú- és Elemi Iskolája, Pápa, 1914
10 Különben polgáriskolánk tanulóinak egészségi állapota kielégítő volt. A decemberi szünetet ugyan akaratunk ellenére meg kellett hosszabbítanunk január 4-ig, de ez inkább a polgáriskolai tanulókkal egyazon terembe járó elemi iskolai tanulók között elterjedt kanyarójárvány miatt szükségessé vált fertőtlenítés céljából történt. A kétheti szünet után friss egészségben tértek vissza tanítványaink és a polgáriskolai tanulókat a kanyaróbetegség megkímélte. Vallásos nevelés. A vallásos nevelésre ez évben is kellő gondot fordítottunk. A zsidó tanulók részére novembertől kezdve az átengedett Chevra Kadisah nagytermében tartottuk reggel és este az istentiszteletet, melyeken Marton lg. L. hitoktatónk ismert buzgóságával vitte a felügyeletet. Idejártak városunk többi középiskoláinak, az ipar és kereskedelmi inasiskolák, valamint a polgári leányiskolák zsidó tanulói is szombat és ünnepnapokon istentiszteletre. Iskolánk nagyszámú keresztény tanulóitól is megköveteltük, hogy vallásbeli kötelességeiknek pontosan megfeleljenek. Nem is^ volt ellenük panasz egyre sem. Iskolai fegyelem. Az iskolai fegyelem ez évben nem lehetett olyan kielégítő, mint más években, mert a több helyen levő osztályok ellenőrzését, felügyeletét megnehezítette a tanárok óránkénti és néha az egész tanulósereg vándorlása, ami a fegyelmet kissé meglazította. Mindamellett súlyosabb kihágás nem fordult elő, a háborúra való hivatkozással az önfegyelmezés szükségének, a bajtársak összetartásának és megbecsülésének hangoztatásával a testvéries egyetértést ápoltuk és erősítettük. Gyorsírás- és gépirási tanfolyamot ez évben nem nyitottunk. Szünetek és hazafias ünnepélyek. A decemberi és a tavaszi húsvéti szüneteken, valamint a költözködéskor nélkülözhetetlenné vált szüneteken kívül csak március 15.-én szünetelt a tanítás. Hazafias kötelességünknek feleltünk meg akkor, amikor az ifjúság előtt felújítottuk a szabadságharc emlékét és rámutattunk azokra a kötelességekre és feladatokra, amelyek a mai ifjúságra a haza szolgálatában a jövő fejlődés és védelme szempontjából várnak.