Izr. Aut. Orth. Hitközség Polgári Fiú- és Elemi Iskolája, Pápa, 1913

17

lódnak, feledésbe mennek. A kottaismeret terjesztésével ez irányban is nagy szolgálatot tehetünk.

Tudom, az abszolút módszer hívei rengeteg kifogást emelnek ezen relatív, szolmizáló módszer ellen, mint legfontosabbat azt, hogy a tanuló abszolút hallása, azaz azon képessége, hogy valamely megcsendült hangot megnevezni tudjon, a szolmizáló módszer segítségével nem lesz pontos, de elfeledik, hogy az abszolút hallás nem szerezhető meg az abszolút módszerrel sem, mert az abszolút hallás a kiváló zenészek közül is csak keveseknek isteni tehetsége, de amely nem nélkülözhetetlen az éneklés mesterségénél.

Talán csak nem lesz baj, ha valamely G-durban irt dalt E-ben vagy Asz ban énekelünk. Sőt a transzponálások bizonyítják, hogy az áttételekre szükségünk is van, mert az énekes a magasabban vagy mélyebben irt eredeti dalt úgy énekelheti, amint az hangterjedelmének jobban megfelel. Az énekesnek is teljesen mindegy akár C-ben, akár D-ben énekel, hiszen akárhányszor megtörténik, hogy a berekedt, vagy indiszponált énekes kedvéért az énekelendő dalt 1—2 hanggal mélyebb hangnembe transzponálják és a n. é. közönség észre sem veszi a változást. A közép- és polgáriskolák 111 — IV. osztályaiban, amelyekben a tanulók jórészének hangja változik (mutál), a folytonos transzponálások el sem kerülhetők, sőt a gyermekek hangját ezzel lehet legjobban megkímélni.

De fontos tulajdonsága a szolmizáló módszernek az is, hogy a tanulók mindegyike képességeik különböző foka szerint, abban a skálában énekel, melyben már bizonyos készséget elsajátított. Ha pl. középiskolában az első osztály C-dur és A-moll, a második osztály D, desz-dur és H, B-mollban, a harmadik E, Esz-durban és C, Cisz-mollban tud énekelni, akkor minden osztály számára abban a hangnemben Írjuk le a megtanulandó dalt, amely egyszersmind gyakorlatul is szolgál a tanulóknak. Ez a különböző osztályok, különböző készültségű tanulóit a közös énekkarokban való részvételre képesíti. Csak arra kellene figyelni a középiskolákban, hogy egy osztályban gyakorlottabb és kevésbbé gyakorlott tanulók ne tanuljanak együtt, mert az olyan összevonások, mint amilyenek a hallás után éneklésnél megengedhetők, (hogy t. i. az első és második, harmadik és negyedik alsó osztályokat közös órákban tanítják) a hangjegyekről való éneklésnél a kitűzött cél sikerét veszélyeztetik.

Még a laikus is beláthatja, hogy a kezdőkkel külön kell foglalkozni addig, mig a haladók megakasztása nélkül is beilleszthetők a többiek közé.

2