Izr. Aut. Orth. Hitközség Polgári Fiú- és Elemi Iskolája, Pápa, 1908

— 8

seredett a harc az iskola és a társadalom között; az iskola emberei érzik, liogy arcuk verejtékével végzik kötelességüket, a társadalom is érzi, hogy az iskola nem uyujtja azt, amit nyújtania kell, mindegyik érzi a maga igazát s nincs semmi közeledés, hanem csak az elfogultság gyarapodik mindegyik irányban. Az ifjúság pedig nem áll a mi pártunkra. Németországban a felsőbb leányok Ellen Key műveit falják, a fiuk pedig Gurlitli munkáit, melyek szerint a tanárok ó-korbeli múmiák, merevek, mozdulatlanok. Az ifjúság olvasmányait ebből a talán öntudatlanul is vétkesen túlozó eszmekor irodalmából meríti s a költészetből, a lelkeket tisztitó égi tüzböl hideg hamu lesz, melyre reárakodik a por, még mielőtt megtisztítaná a lelkeket. A nagykópíi tudákosságot épen a magyar nyelv tanításának berkeiből kellene legelőször száműznünk. Hiába dörgünk a vészes áramlatok ellen, ha nem tanítjuk meg ifjainkat, hogy az irodalomban helyesen disztingválni tudjanak, ha rideg paragrafusokkal bástyázzák körül magukat s ha paragrafusainkban is csak betűket látunk, de szellemet nem tudunk beléjük lehelni.

Ziegler is említi, hogy egész tanításunkban igen sok a történeti szempont. Pedig túlzásba vinni még ezt a különben helyes dolgot sem szabad. Ziegler kimondja bátran, hogy Klopstock már megszűnt német klasszikus lenni. Igen könnyű volna ezt a mondást a mi viszonyainkra is alkalmazni. Még abban a kevés időben is, amit az olvasmányokra fordítunk, elnyomjuk a modern irodalom legjavát is a régiek kedvéért. Nag3’on szép a kegyelet, de csak ott. a hol szükséges és a hol igazán a szivek spontán megnyilatkozása. Miért nem vonjuk bele a modern irók legjobbjait is az olvasmányok keretébe? Szó sincs róla, szép a patina, de nemcsak a patina szép. Miért intézi el az irodalomtörténet néhány szóval a legmodernebb Írókat s miért szentel egész iveket olyan íróknak, akiket senki sem olvas s akiknek el nem olvasása még a legigazabb léleknek sem okoz lelki furdalást. A történelmi szempont tulténgése ez, de ebbe a hibába a gyakorlati irányt szolgáló polgári iskolának nem szabad bele esnie. A mi növendékeink nem nyelvészettel, sem irodalomtörténettel tudományosan nem foglalkoznak soha az életben, az ő irodalmi nevelésüknek tehát egészen másnak kell lennie, mint a középiskolában, nemcsak az arányok, hanem az anyag megválasztása tekintetében is. A