Izr. Aut. Orth. Hitközség Polgári Fiú- és Elemi Iskolája, Pápa, 1901
10 Annak a zsidó nevelésnek, melyet a zsidó tanító nyújtson a gyermeknek, végső czélja a szeretet érzésének megszilárditása. Ez a főczélja általában minden vallásos nevelésnek. A zsidó tanítónak azonban kétszeres erőt kell kifejtenie e czélnak szolgálatában, mert a zsidónak a szeretettel évezredes előítéleteket kell megdöntenie. ízetlenség volna ezeket az előítéleteket itt felsorolni, hiszen úgyszólván a levegőben vannak, minduntalan beléjük ütközünk s minduntalan megütközünk rajtuk. A vallásos nevelésnek éppen azt a szeretetet kell megteremtenie a zsidó gyermek lelkében, melyet a zsidó vallásból ellenségeink minden áron el akarnának sikkasztani és szebb feladata a zsidó iskolának nem lehet, mint elvezetni a zsidó gyermeket a zsidó vallás kristálytiszta forrásához, így ók ennek a forrásnak vizéből és ne felejtse el soha életében a forrás helyét, kívánkozzék oda vissza, bárhova űzi a sors, ennek a forrásnak vizével mossa ki sebeit, melyeket az élet viszontagságai ütöttek rajta. A tapasztalat mindeddig azt mutatta, hogy az elemi iskolában nem lehet betetőzni a vallásos nevelést és ez természetes is. mert míg a gyermek ifjúvá nem serdül, ezen a téren magára hagynunk semmi esetre sem szabad. A középiskolákban nines elég tág tér a vallásos nevelésre, amint ezt a középiskolai vallástanitás eredményei megdöbbentően bizonyítják. Annyit talán el tudunk érni. hogy zsidó önérzet támadjon az ifjúban, de ennek a zsidó önérzetnek olyan alapot adni. melyre az mindenkor bátran támaszkodhatnék, valljuk meg csak őszintén, mindez ideig teljesen nem sikerült. Ha meg is teszünk mindent, a mire alkalmunk nyílik, el kell ismernünk,
