Katolikus Elemi Iskolák, Pápa, 1914

68 Ismétlőiskolák. Az ismétló'iskolák idei működését nagyban befolyásolta a háborús év, illetve a felsőbb hatósági intézkedés, mely szerint az ismétlőiskolára kötelezettek szabadságolhatók voltak (I. Ért. 22. o.). Ősszel is, tavasszal is a 13—15 éves gyermekek künn dol­goztak a mezőn, pótolván hadbavonult atyjukat, testvérüket, cse­lédjüket. Ily körülmények között rendszeres oktatásról az ismétlő­iskolában szó sem lehetett. Tekintettel azonban arra, hogy mindamellett az ismétlőiskola teljesen még sem szünetelt s különösen a téli hónapokban úgy- ahogy fennállott, erről is beszámolunk. Fiúiskola. Az ismétlőfiuiskola tanítói közül Pados Antal az egész tan­éven át katonai szolgálatban lévén, az összes növendékeket, miután úgyis igen kevesen voltak, Grátzer János igazgatótanitó egymaga oktatta. A Hittant Kriszt Jenő esperesplébános tanította. Az előadások csak vasárnaponkint folytak, összesen 50—60 növendékkel. Áprilisban az előadások teljesen be lettek szüntetve. Leányiskola. Az ismétlőleányiskola tanítónői közül is Füstös Emilia irg. nővér a legalkalmasabb időben (okt.—jan.) távol lévén, itt is az összes növendékeket csak Vargha Blanka irg. nővér oktatta. A Hittant Kriszt Jenő esperesplébános tanította. Az előadások szerdán, szombaton délután 4—6 óráig és vasárnap délután 3—5 óráig tartattak. Összesen volt 57 növendék. Vizsgájuk május 2.-án volt.

Next

/
Thumbnails
Contents