Katolikus Elemi Iskolák, Pápa, 1913
82 Tudnivalók a jövő tanévre. A jövő tanév szeptember hó 5.-én ünnepélyes »Veni Sancte«- val veszi kezdetét. A beiratások augusztus 29., 31. és szeptember 1., 2., 3. és 4.-én eszközöltetnek. Kérjük a t. szülőket, hogy tanköteles gyermekeiket a kitűzött időben annál is inkább beírassák, mert ellenkező esetben a »Népiskolai törvény« 1. fej. 4. § ának értelmében a hatóság által 8 koronáig terjedhető pénzbírsággal fognak büntettetni. Az elemi iskola I. osztályába csak olyan gyermekek vétetnek lel, akik 6 éves korukat betöltötték és ezt születési bizonyítványnyal beigazolják. Az iskola egyik felsőbb osztályába legalább elégséges iskolai bizonyítvány előmutatása, ennek hiányában pedig felvételi vizsga mellett vétetik fel a tanuló. Ha a gyermek betegség vagy más elháríthatatlan akadály miatt kénytelen a szorgalomidő alatt otthon maradni, a szülők kötelesek az illető osztálytanítónál bejelenteni, illetőleg a tanuló elmaradhatására előleges engedélyt kérni. Ha a szülők gyermekei iskolai élete felől bővebb tudomást akarnak szerezni, a tanítás idején kívül mindenkor teljes bizalommal fordulhatnak e célból az osztálytanítódhoz, akik mindig szívesen szolgálnak felvilágosítással. A polgári leányiskolába felvétetnek oly 10 éves leánykák, akik az elemi iskola IV. osztályát sikeresen elvégezték, vagy pedig felvételi vizsgát képesek letenni; ezek keresztlevelüket, ujra- oltási és iskolai bizonyítványukat hozzák magukkal, csak ezen iratok alapján vétetnek fel. A polgári leányiskolába a javító vizsgálatok augusztus hó 27-ik napján kezdődnek, írtig a felvételi szeptember hó 2-án délután 2 órakor lesz. Egyéb tudnivalóról az intézetben bővebb felvilágosítással szolgálnak. Pápa, 1914, évi junius hó 29.-én. Az igazgatóság.