Katolikus Elemi Iskolák, Pápa, 1913
só iskola naponként szt. misét hallgatott a plébánia templomban. Közös szt. gyónást és szent áldozást 4-szer végeztek: az iskolaév elején, karácsonykor, husvétkor és az iskolaév végén. Voltak azonban olyanok, akik saját buzgóságukból naponként, két és négyhetenként járultak a szentségekhez. Április 16., 17. és 18.-án pedig ft. Danielik Ferenc, budapesti lazarista atya vezetése alatt tartottak lelkigyakorlatokat. A vallás-erkölcsös élet intenzivebb fokozását célozza az — Őrangyal társulat, — továbbá az idén alakult — Eucharisztikus gyermek-szövetség — melynek tagjai: az elemi isk. növendékei, a — Mária gyermekek társulata, — melybe a polg. iskola három felsőbb osztály kiváló iparkodásu növendékeit vettük fel. Tanítás. A városban nagyobb mértékben uralkodott vörheny- járvány miatt három Ízben 5—5 napig szünetelt 1—2 osztályban a tanítás, március 7.-én pedig egy hétre bezárták az intézet összes osztályait. — Ennek dacára egészen feldolgoztuk és átismételtük a szorgalmi idő alatt az előirt tananyagot. A növendékek erkölcsi magaviseleté, egyes kisebb hibákat nem tekintve, általában jó volt s így a fegyelmi szabályok szigorúbb pontjait nem kellett igénybe vennünk. Szellemi haladásuk is megfelelő, mit a tantestület minden egyes tagja a lehetőleg sokoldalú, világos, szemléleten alapuló tanítással törekedett előmozdítani. Az olvasási kedv növelésére s a növendékek önművelésére szolgált a 940 kötetből álló ifjúsági könyvtár, melyből a tanulók 2 hetenkint kaptak koruk és szellemi fejlettségükhöz mért olvasmányokat. Egészségi állapot. Növendékeink általában kedvező egészségi viszonyok közt végezték az iskolaévet, mit az épület kedvező fekvésének, tiszta, szabad levegőjének a hygiénia kívánalmainak megfelelő berendezésének is tulajdoníthatunk. Belső-növendékeink közt csak 2 vörheny eset fordult elő, amely baj külső növendékeink révén jutott be. Az intézeti orvos, Domonkos Géza dr., gondos gyógykezelése és lelkiismeretes ápolás következtében két kis növendékünk minden utóbaj nélkül, rövid idő alatt, teljesen felépült. Jótékonyság. A szegények és szenvedők iránti részvétet is iparkodtunk növendékeinkben felébreszteni és lokozni s őket a jótékonyság gyakorlására is buzdítani. A szegény betegek szanatóriuma javára gyűjtöttek 30 K-t, az országos polgári segélyegyesület házalapjára pedig 60 K-t. E helyütt köszönetét mondunk mindazoknak, kik intézetünkben dec. 6.-án és 7.-én, továbbá 21. és 22.-én a szegény isk. gyér-