Katolikus Elemi Iskolák, Pápa, 1912

57 Hóm. kath. elemi fiúiskola. Behatások, a tanév kezdete. Az iskolába való beiratások, a tanév kezdete, még a tanévet megelőző' szünidőben kellőképen köztudomásra hozatott. A beiratások augusztus hó 30., 31. és szeptember hó 2., 3. és 4-én eszközöltettek. A tanév ünnepélyes »Veni Sancte«-val szeptember 5-én nyit­tatott meg, mely után a rendes előadások megkezdődtek. Változás a tantestületben. Egresits János, tanító Sopronba iparos tanonciskolái tanítónak lett megválasztva. A távozásával üresedésbe jött tanítói állást az iskolaszék Kecskés Lajos, balaton­füredi kántor-tanítóval töltötte be. A bíboros megyéspüspök ur O Eminentiája Szcntgyörgyi Ignác káplánt a külsővati plébánia vezetésével bízta meg. Czigány Gyula káplánt pedig hasonló minőségben Szőllősgyörökre helyezte át; helyettük pedig Varga Sándort Surról és Kreutzer Ferencet Kiskomáromból küldötte hozzánk káplánoknak. Vallásos nevelés. A valláserkölcsi nevelés lévén iskolánk leg­fontosabb feladata, a tanulóifjúság a tanítást mindig ájtatos imá­val kezdte és végezte. Iskolánk növendékei a hidegebb téli napok kivételével, de vasár- és ünnepnapokon ezen időszakban is, tanítóik vezetése és felügyelete mellett naponként a szentmisén jelen voltak, hol ájta­tos énekkel és imákkal dicsérték az Urat. Ugyancsak a fenti mó­don vettek részt növendékeink minden egyházi körmenetben és a nagyhetet megelőzőleg három napon át tartott szent gyakorlatok­ban. A tanév folyamán 4-szer járultak a szent gyónás és áldozás­hoz. Az első áldozók ünnepélye április 27-én volt. Szent áldozás után az első áldozók szép emlékképet és reggelit kaptak a plé­bánostól.

Next

/
Thumbnails
Contents