Katolikus Elemi Iskolák, Pápa, 1909
ben; vegyítésszámítás. A legfontosabb pénzrendszerek; érmeszámítás. Föladatok a háztartás, a tanuló előtt ismeretes gazdasági, kereskedelmi s állami élet köréből, a statisztikából és földrajzból. II. Méréstan. Egyenesvonalu idomok területe, siklapu testek felszine és térfogata. Befejezett rész után iskolai feladat. Rajz. Hetenkint 2 óra. Térformák rajzolása a távlati elváltozásoknak és a fontosabb megvilágítási jelenségeknek visszaadásával, főként nagyméretű forgási testek után, szemlélet alapján. Tehetségesebb növendékek e mellett megkezdhetik a természetből vett tárgyaknak árnyékos és színes ábrázolását is. Időnként a szemlélteknek emlékezetből való rajzolása. Sikdiszítmények alakítása, adott síkidomok díszítése színezéssel. Női kézimunka. Hetenkint 3 óra. Fehérnemüek szabásrajzolása papiroson és leszabása vásznon. Mértékvétel alapján női ing, hálókabát, és női lábravaló varrása. Hurkolás fehérhimzés és gomblyukvarrása a készítendő fehérneműre alkalmazva. Ének. Hetenkint 1 óra. Dalok és énekek. Hangképző, hangjegyolvasási s hangtalálási gyakorlatok: a) a hanglétra- képzés módja, példaképen 1—2, leggyakrabban előforduló s legközönségesebb kemény és lágy létranem s ezeknek könnyebb létraszerü hangkörei, a tanult létranemek jelzési módja; b) az időegység hármas osztása; a magyar ritmus szokottabb képletei, a méretegység idejének (a tempónak) módosulásai; c) a hangerőnek kisebb dallami _ részletekre kiterjedő változásai; d) kétszólamu dalok. Áthelyezési (transzponálási) gyakorlatok. IV. OSZTÁLY. Vallástan. Hetenkint 2 óra. Egyháztörténelem. Magyar nyelv. Hetenkint 4 óra. a) Nyevtan. A nyelvtani ismeretek ébrentartása, különösen gyakorlatok javításánál s az olvasásnál, b) Az olvasmányokkal kapcsolatban az első félévben a költői műfajok poétikai tárgyalása, a második félévben a magyar irodalom kiválóbb alakjainak ismertetése s rövid jellemzése, c) írásbeli dolgozatok. Két-három- hetenkint 1 iskolai dolgozat. Evenkint 2—3 házi dolgozat. Tárgyuk a tanult költői művek olvasása alapján, mint a III. osztályban. Német nyelv. Hetenkint 2 óra. a) Olvasmány. Mint az I. osztályban, b) Beszédgyakorlatok. Mint az I. és II. osztályokban. c) Nyelvtani ismeretek. A mellékmondatok szórendje, összevonása. A szóképzés, rokonértelmü szócsoportok összeállítás az olvasmány alapján, d) írásbeli dolgozatok. Három-