Katolikus Elemi Iskolák, Pápa, 1907
tanév végén azonban a nagy mértékben, járványszerüleg fellépett »kanyaró« miatt a hatóság figyelmeztető szavára kénytelenek voltunk a már későbbre kitűzött záróvizsgálatokat korábban, vagyis azonnal megtartani. Városunk főorvosa: Dr. Steiner József iskoláink összes osztályait időről-időre köthártyalob (trachoma) megvizsgálása céljából meglátogatta, ily szembaj azonban nálunk nem fordult elő. Az ujraoltásra kötelezett tanulók névsora a lefolyt tanévben kétszer, vagyis ősszel és tavasszal a városi hatósághoz beadatott, az ujraoltás dr. Veltner Sándor v. másodorvos által eszközöltetett. A kegyetlen halál ez évben sem kiinélte meg iskolánkat, hanem id. Horváth József, II. A) osztályú tanulónkat, szülői, tanulótársai és a tanitótesLQIet legnagyobb szomorúságára kiragadta az élők sorából. Nyugodjék békében. Tanítói tatiácskozmányok. A tanítói tanácskozmányok havonként, Mátz József ig.-tanító elnöklete alatt lettek megtartva. Minden egyes alkalommal szóba került a tanulók erkölcsi viselete, szorgalma, előmenetele iskolalátogatása. Kelolvastattak a felsőbb hatósági ren- rendeletek. Ezeken kívül a tanítótestület tagjai tartottak mintaszerű előadásokat, vagy szakszerű felolvasásokat, melyeket mindenkor élénk és tanulságos eszmecsere követett. Adományok. Iskolánknak valamint az előző évben, úgy a jelen tanévben is voltak kegyes adakozói, kik hallgatva nemes szivük sugallatára, örömmel és szives készséggel tették le áldozataikat a nevelés és tanítás szent ügyének oltárára, siettek filléreikkel szegény tanulóink segélyezésére. Ezek között első helyett érdemel a hitközség, mint az iskolák fentartója; ki fényes tanujelét adta bőkezűségének, a tanügy iránti finom érzékének és meleg, gondos szeretetének, midőn a lefolyt tanévben a rozzant, földszintes alsó városi iskola helyére a tanügynek 60 ezer korona költséggel egy 4 tanteremmel és tágas tornateremmel bíró fényes, emeletes palotát emelt és ezen kívül 3 rendes tanítónői állást szervezett. A tanév folyamán 100 koronát adott a tanítói, 100 koronát pedig az ifjúsági könyvtárra, melyből a tanítói könyvtár részére beszereztetett 15 drb., az ifjúsági könyvtár részére pedig 28 drb. mű. Könyvek bekötésére fordiitatott 40 korona. A tanítói könyvtár jelenleg áll 175 darab szakmunkából, az ifjúsági könyvtár pedig 48 darab kisebb műből. Szegénysorsu gyermekek között kiosztatott 209 darab tankönyv, melynek költségeit mind az iskolát fentartó hitközség viselte. Végül a helybeli pénzintézetektől stb. pénzadományok folytak be, melyekből 25 szegénysorsu tanuló téli csizmával lett ellátya. Mielőtt sorainkat zárjuk, fogadják e nemesszivü adakozók intézetünk igazgatósága részéről legmélyebb hálás köszönetünket.