Katolikus Elemi Iskolák, Pápa, 1905
TUDNIVALÓK A JÖVŐ TANÉVRE. A jövő tanév szeptember hó 5-én ünnepélyes »Veni Sancte«- val veszi kezdetét. A beiratások augusztus 30., 31. és szeptember 1., 3. ós 4-én eszközöltetnek. Kérjük a t. szülőket, hogy tanköteles gyermekeiket a kitűzött Időben annál is inkább beírassák, mert ellenkező esetben a »Népiskolai törvény« I. fej. 4. §-ának értelmében a hatóság által 8 koronáig terjedhető pénzbírsággal fognak büntettetni. , Az elemi iskola I. osztályába csak olyan gyermekek vétetnek fel, kik 6 éves korukat betöltötték. Az iskola egyik felsőbb osztályába legalább elégséges iskolai bizonyítvány előmutatása, ennek hiányában pedig felvételi vizsga mellett vétetik fel a tanuló. Ha a gyermek betegség, vagy más elháríthatatlan akadály miatt kénytelen«a szorgalom idő alatt otthon maradni, a szülők kötelesek az illető osztálytanítónál bejelenteni, illetőleg a tanuló elmaradhatására előleges engedélyt kérni. Ha a szülők gyermekeik iskolai élete felől bővebb tudomást akarnak szerezni, — a tanítás idején kívül mindenkor teljes bizalommal fordulhatnak e célból az osztálytanítókhoz, akik mindig szívesen szolgálnak felvilágosítással. A polgári leányiskolába felvétetnek oly 10 éves leánykák, akik az elérni iskola IV. osztályát sikerrel elvégezték, vagy pedig felvételi vizsgát képesek letenni; ezek keresztlevelüket, ujraoltási és iskolai bizonyítványukat hozzák magukkal, csak ezen iratok alapján vétetnek fel. A polgári leányiskolába a javító vizsgálatok augusztus hó 27-ik napján kezdődnek, mig a felvételi szeptember hó 1-én d. u. 2 órakor. Egyéb tudnivalóról az intézetben bővel felvilágosítással szolgálnak. Pápa, 1906. évi junius hó 29-én. Az igazgatóság.