Katolikus Elemi Iskolák, Pápa, 1904

Tudnivalók a jövő tanévre. A jövő tanév szeptember hó .5-én ünnepélyes „Veni Sancte“- val veszi kezdetét. A beiratások augusztus 30., 31. és szeptember 1., 2. és 4-én eszközöltetnek. Kérjük a t. szülőket, hogy tanköteles gj-ermekeiket a kitű­zött időben annál is inkább beirassák, mert ellenkező esetben a „Népiskolai törvény“ I. fej. 4. ij-ának értelmében a hatóság által 8 koronáig terjedhető pénzbírsággal lógnak büntettetni. Az elemi iskola I. osztályába csak olyan gyermekek vétet­nek fel, kik 0 éves korukat betöltötték. Az iskola egyik fel­sőbb osztályába legalább elégséges iskolai bizonyítvány elő- mutatása, ennek hiányában pedig felvételi vizsga mellett véte­tik fel a tanuló. Ha a gyermek betegség, vagy más elháríthatatlan akadály miatt kénytelen a szorgalom idő alatt otthon maradni, a szülők kötelesek az illető osztálytanítónál bejelenteni, illetőleg a tanuló elmaradhatására elöleges engedélyt kérni. Ha a szülök gyermekeik iskolai élete felöl bővebb tudo­mást akarnak szerezni, — a tanitás idején kivül mindenkor tel­jes bizalommal fordulhatnak e célból az osztálytanítókhoz, akik mindig szívesen szolgálnak felvilágosítással. A polgári leányiskolába felvétetnek oly 10 éves leánykák, akik az elemi iskola IV. osztályát sikerrel elvégezték, vag3' pedig felvételi vizsgát képesek letenni; ezek keresztlevelüket, ujraoltási és iskolai bizonyítványukat hozzák magukkal, csak ezen iratok alapján vétetnek fel. A polgári leányiskolába a javitó-vizsgálatok augusztus hó 27-ik napján kezdődnek mig a felvételi szeptember hó 1-én d. u. 2 órakor. Egyéb tudnivalóról az intézetben bővel felvilágosítással szolgálnak. Pápa. 1905. évi janius hó 29-én.

Next

/
Thumbnails
Contents