Katolikus Elemi Iskolák, Pápa, 1901
26 Nem csodálkozhatunk tehát azon, hogy a magyar nemzet a II. Endre által 1222-ben kiadott s a nemzet jogait tartalmazó aranybullát a pápai levéltárba tette le, mert az egyház fejét Magyarország jogai leghívebb őrének ismerte. A pápaság tényleg az is volt mindenkor s egyersmind Magyarországnak az összes fejedelmek között legjobb barátja, melynek rokonszonve, atyai szeretete nemzetünk iránt magasztos tettekben nyilatkozott meg. Néhány esetet hozunk fel nemzetünk azon korának történetéből, melyben létéért élet-halál harczot vívott a világhódító török hatalom ellen. E gigászi harczban egyetlenegy kitartó, hu barátja volt csak e népnek, a pápaság, mely a háborúk költségeinek fedezésére az akkori pénzviszonyokhoz mérten roppant összegeket bocsátott királyaink rendelkezésére. Mindent leirni nincs elég terünk, azért csak egy-két kikapott esetet hozunk fel. II. Pius pápa Hollós Mátyásnak 1459-ben 20.000 drb aranyat, ugyanő 1464-ben saját költségén felszerelt és fentartott több ezer lovast és gyalogost küldött; majd tengeri haderejét küldötte Konstantinápoly ellen. Ettől a pápától Mátyás még 100.000 aranyat kapott, II. Pál pápa Mátyást a török elleni harczban 268.000 aranynyal segélyezte, IV. Sixtus pedig e ezélra 400.000 aranynál többet áldozott. Egyetlen királyunk alatt tehát a pápaság csak pénzben 800.000 aranynál többet áldozott nemzetünkért, igy osztozik a római szentszék Mátyásnak a törökök elleni küzdelmeiben. A későbbi királyok alatt a pápaság áldozatkészségéről még nagyobb számok beszélnek. A mohácsi csatában hősiesen, de szerencsétlenül küzdött magyar sereg magvát a pápa katonái és a pápaság költségén toborzott s föntartott sereg képezte; a százados török háborúk alatt hadseregeken, élelmiszereken s ágyukon kívül a pápaság Magyarországnak több millió aranyat, s 1683-tól 1740-ig 256 millió 753 frt 35 krt küldött. Sőt legújabban, midőn istentelen kezek a pápát már minden birtokától megfosztották, 1862- ben IX. Pius az árvízkárosultak javára a számára gyűjtött könyör- adományokból tekintélyes összeget, XIII. Leo pedig 1879-ben a szegedi árvízveszély sújtottjainak 5000 frankot küldött aranyban. íme a szó helyett a tettek beszélnek. Hazánk történetének lapjaira arannyal véste föl nevét a pápaság. Midőn kegyeletünk és hódolatunk adóját leteszszük dicsőségesen uralkodó pápánk, XIII. Leo trónjának zsámolyához, tekintsük át az egyház története mellett nemzetünk történetének lapjait is.