Katolikus Elemi Iskolák, Pápa, 1900
43 állapotáról magának személyes meggyőződést szerezzen — végül előre is a feletti reményét fejezte ki, hogy intézetünk jó hire után ítélve, ezen látogatás alkalmával csak szépet és jót fog tapasztalni. Miután az igazgató a tantestület tagjait bemutatta és a főispán az intézet minden egyes helyiségét megtekintette, az egyes osztályokban egybegyült növendékekkel kis vizsgát rendeztetett olyformán, hogy a polgári iskola négy osztályán keresztül menve, minden tantárgynak s a tantestület minden tagjának jutott szerep. Végül az elemi iskola megtekintésére indult a főispán s miután az osztálykönyvekbe látogatását bejegyezte és az igazgatóságnak s a tantestületnek a látottak és hallottak felett teljes megelégedését nyilvánította, a kir. tan- felügyelővel egyetemben távozott. Az iskola igazgatója, Kriszt Jenő, nemkülönben Stengi Blanka igazgató-tanítónő sűrűbb látogatásain kívül Kaufmann Géza egyházkerületi tanfelügyelő is többször jelent meg az egyes órákon. Látogatásokat tettek még Pethö Menyhért, Schultz Vendel, Botka Jenő és Piatsek Gyula iskolaszéki tagok. A tanév bezárása. A tanév vége felé a tantestület megállapította a vizsgák sorrendjét, mely szerint az évzáró vizsgálatok a következő napokon délelőtt tartattak meg: junius 17-én az I., 18-án a II., 19-én a III. és 20-án a IV. osztályban. Azonkívül volt junius 23-án d. u. 6 órakor tornavizsga, 26-án d. u. 2 órakor a franczia és német nyelvből, mint rendkívüli tárgyakból a vizsga, végül 28-án d. u. 3 órakor zene- és énekvizsga, illetve záró-ünnepély. A vizsgák alkalmával az iskolaszék tagjai, a szülők és tanügybarátok közül többen voltak jelen, kik azután megtekintették a kézimunka-kiállítást is, melyről más helyen szólunk. A tanévet ünnepélyes „Te Deuin“ zárta be, melyet Kriszt Jenő igazgató, plébános a plébánia-templomban junius 29-én tartott. Isteni tisztelet után a bizonyítványok és értesítők a növendékek közt kiosztatván, azok a szélrózsa minden irányába szétoszoltak. Megjegyzés. Több esetben felmerült kérdések következtében czélszerünek tartjuk megjegyezni, hogy a pápai róm. katliolikus polgári leányiskolában nyert IV. oszt. bizonyítvány az intézet nyilvánossági jogánál fogva ugyanazon életpályákhoz nyit utat, mint az állami polgári leányiskolái bizonyítvány; nevezetesen a posta és távirdai vagy kereskedelmi tanfolyamhoz, óvó- vagy tanitónőképző intézethez, felvételi vizsga nélkül, végül a különbözeti tantárgyakból sikeresen kiállott vizsgálat után a gimnázium V. osztályába.