Katolikus Polgári Fiúiskola, Pápa, 1940

60 5. Felvételi-, különbözeti magánvizsgálatok. a) Átlépés a népiskola V. Vili. vagy a mezőgazdasági mindennapos népiskola I. II. osztályaiból polgári iskolába. A népiskola V.—Vili., vagy a mezőgazdasági mindennapos népiskola I.- II. osztályát végzett tanulók felvehetők nyilvános tanulókul a polgári iskola II.—IV. osztályaiba, ha az utolsó kél évet — az írás, ének és testnevelés kivételével — minden tan­tárgyból legalább jó eredménnyel végezték s az előírt felvételi vizsgálatot letették. E felvételi vizsgálat anyagát a VKM külön rendelettel állapítja meg. A felvételi vizsgálatra az engedélyt az igazgató adja meg. b) Átlépés gimnáziumból. Az a tanuló, aki a gimnáziumból a polgári iskola megfelelő osztályába óhajt átlépni, a különbözeti tárgyakra, illetőleg tárgyrészekre kiterjedő különbözeti magánvizsgálatot tartozik tenni. Erre az igazgató ad engedélyt. Az a tanuló, akinek 1.—III. osztályú gimnáziumi bizonyítványában a polgári iskolában nem szereplő idegen nyelveken kívül még legfeljebb egy, a továbbhaladásra döntő olyan tárgyból van elégtelen érdemjegye, amely tárgy a polgári iskolában is szerepel, csak abban az esetben vehető fel a polgári iskola magasabb osztályába, ha ebből a tárgy­ból — a különbözeti magánvizsgálatot megelőzően — sikeres felvételi vizs­gálatot tesz. Ennek sikertelensége esetén a tanuló csak abba az osztályba léphet, amelybe a gimnáziumban járt. A különbözeti magánvizsgálatot azon­ban ebben az esetben is el kell tennie. Nem bocsájtható felvételi vizsgálatra az a tanuló, aki a gimnáziumban olyan tárgyból kísérelte meg a javítóvizsgálatot, amely a polgári iskolának is rendes tárgya. A felvételi- és különbözeti magánvizsgálatra vonatkozó írásbeli kérvé­nyek benyújtásának határideje: augusztus 20. — Melléklendők: a) utolsó iskolai bizonyítvány; b) születési anyakönyvi kivonat. A vizsgálatok írásbeli részét szeptember hó 3-án, szóbeli részét szep­tember hó 4-én tartjuk meg 8—13 óráig. 6. Tájékoztató a magántanulóknak. 1. Magánvizsgálatok rendszerint évenként háromszor, mégpedig szep­tember, december és június hónapban vannak. Különös méltánylást érdemlő esetekben az Egyházmegyei Hatóság megengedheti, hogy a tanuló más, külön megállapított határidőben tehessen magánvizsgálatot. 2. A júniusban tartandó magánvizsgálatokra április hó 1-ig, a szeptem­beri vizsgálatokra július hó 1-ig s a decemberiekre legkésőbb október hó 1-ig kell az írásbeli folyamodványt benyújtani az iskola igazgatójánál. 3. A folyamodvány mellékletei: a) állami születési-anyakönyvi kivonat, b) végzett tanulmányokról szóló minden bizonyítvány eredetiben vagy másodlatban, c) hatósági lakásbizonylat,

Next

/
Thumbnails
Contents