Katolikus Polgári Fiúiskola, Pápa, 1939

I tésére, fűtésére. Tanulóiakat gyakran figyelmeztettük a helyes testtartásria. h. ) Osztályfőnöki óra. A katolikus gondolkozással átszőtt er­kölcsi nevelés teljesebb mértékben való megoldását célozták az osztályfőnöki órák, melyeknek bizalmas, meghitt kerete közel hozta egymáshoz a tanárt és tanulót. Általános tárgykörei a rendre és fegyelemre való nevelésen kívül az érzelmi élet elmélyítése, az aka­rat- és jellemnevelés voltak. Ezeket «azonban mindig kiegészítették azok a szempontok, amelyek az iskola katolikus jellegéből és kato­likus irányú neveléséből adódtak. Gondunk volt arra, hogy tanuló­inkat egybefogja a testvériesség és szolidaritás gondolata, az egy­házi dolgok iránt való érdeklődés, az Egyház iránt való tisztelet, hűség, kötelesség és áldozatkészség, az egyházi és világi elöljárók megbecsülése, tisztelete és az Actio Catholica eszméje. Azt akartuk elérni, hogy növendékeink a teremtményekben és a mindennapi élet eseményeiben lássák meg az Istent, az Ő mindenhatóságát, jóságát, irgalmát, igazságosságát, embertársainkban pedig Isten képmását. Érezzék meg azt, hogy minden jószándékkal végzett jó­cselekedeteikkel végső céljukat: Isten bírását, szeretetét, önmaguk földi és tédvilági örök boldogságát szolgálják. i. ) A magyar ipar pártolása. Kétszeres értéket jelent számunk­ra minden, amihez magyar munka és magyar verejték fűződik, tízért kell megbecsülnünk a magyar ipart, amelynek virágzása, ma­gasba lendülése nemzetünk gazdasági- és szociális jólétének egyik alapfeltétele, iIparunk életrevalósága, színvonala és fejlődése tekin­tetében semmivel sem maradiunk el a nagy nemzetektől. Különösen most fontos a magunk termelő munkájának megbecsülése, párto­lása, vamikor világégés van körülöttünk s nemzetünk gazdasági éle­tének jövő alakulása önellátásunk sikerétől függ. j. ) A nemzeti zászló kultuszának elmélyítése. Évmegnyitó ün­nepélyünkön az igazgató felhívta a tanulók figyelmét a nemzeti lo­bogó megbecsülésének fontosságára. A három szín a kölcsönös sze­retetnek, az erkölcsi élet tisztaságának és soha nem lankadó re­ménységünknek szimbóluma. A félárbócra húzott országzász/ló el­következendő kötelességekre int: mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy a zászló ismét az árboc csúcsán lengjen! k. ) Légollalom. A légoltalmi tantervi tájékoztatóban körvor nalazott elméleti anyagot a tanórák keretében végeztük él. A lég- oltalom fontosságát avval is kiemeltük, hogy a városban megtartott légvédelmi készültséggel egyidőben az iskolában is többízben tar­tottunk légvédelmi riadót, amikor tanulóink adott jelre a tornate­rembe, mint óvóhelyre [Siettek. Iskolánk a légvédelem szempontjá­ból önálló légvédelmi-egységet képez s mint ilyen, önálló tég­14

Next

/
Thumbnails
Contents