Katolikus Polgári Fiúiskola, Pápa, 1938
23 pontra kiterjedő látogatását január hó 12-én rendkívüli értekezlet fejezte be, amelyen az iskolalátogató a látogatás során szerzett tapasztalatait, megj figyeléseit közölte a tanártestülettel. Értékes megfigyelései, hasznos tanácsai és útbaigazításai az iskolai munka elmélyítését segítették elő. Többízben megjelent körünkben Németh József apát-plébános úr, a fenntartó Egyházközség egyházi-elnöke, ő elnökölt a róm. kát. tanulók hittanvizsgáin is. 13. Az iskola jótékonysága. Tanítványainkat — nehéz anyagi viszonyaik közepette is — szociális gondolkodásra igyekeztünk nevelni. A kölcsönös megsegítés, egymás gondjainak átérzése hatotta át növendékeink lelkét, amikor a Felvidék visszacsatolásával kapcsolatos «Magyar a magyarért» mozgalomra önzetlen szeretettel adták oda filléreiket. A II. osztály tanulóinak gyűjtése 20 P-t, a IV. osztályosoké 5-40 P-t tett ki. Nem az összeg nagyságát kell tekintenünk, — hiszen tanulóink többnyire szegény szülők gyermekei, — hanem azt az áldozatkészséget, amivel a fenti összegeket egybegyűjtötték. Az iskola, — bár anyagi forrásait a fenntartás gondjai egészen lekötik, — jótékony ifjúsági egyesületein keresztül sok anyagi segítséget nyújtott tanítványainknak. Különösen az ifjúsági Segítőegyesület végzett áldásos munkát ezen a téren. Lehetővé tette, hogy az arra érdemes tanulóink tanulmányi-kirándulásokon vegyenek részt, de bőven juttatott tanulmányi célokra is. Általában: ahol és amikor tudtunk, szívesen siettünk tanítványaink segítségére. 14. A tanulók segélyezése. Az ifjúsági Segítőegyesület segélykönyvtárából az I. oszt. tanulóinak 367 drb., a II. osztályosoknak 434 drb., a III. oszt.-nak 362 drb. és a IV. osztály tanulóinak 345 drb., összesen 1508 darab tankönyvet adtunk ki használatra. 15. Magánvizsgálatok. A tanév folyamán háromszor tartottunk magán- vizsgálatokat. A tanév elején 7 tanuló tett az Egyházmegyei Hatóság engedélye alapján vizsgálatot, Jászai József mb. igazgató elnöklése mellett. A decemberi magánvizsgálatokra 6 tanuló jelentkezett. Elnök: Veszély László igazgató volt. A tanév végén 23 növendék tett magánvizsgálatot. Az írásbelieket június hó 1-én, a szóbelieket június hó 2—3—5—6-án tartottuk meg. A vizsgálatokon az Egyházmegyei Hatóság rendeletéből Veszély László igazgató elnökölt. 16. A tanév befejezése. A tanévet az alábbi munkarend szerint fejeztük be: Június hó 1-én: írásbeli magánvizsgálatokat tartottunk. Június 2—6-ig szóbeli magánvizsgálatok voltak, június 7-én tanítottunk utoljára. Június hó 9-én 8 órától 10 óráig a róm. kát. tanulók hittanvizsgáit tartottuk meg, majd folytatólagosan 9—10—12—13-án az évvégi összefoglaló ismétlésekre került a sor.