Katolikus Polgári Fiúiskola, Pápa, 1934
4 — Hiába keresnénk köztük önzetlen, szociális munkát, izzó, tevékeny lelkesedést, mert korunk szociális kérdéseit nem világítják meg előttük hitünk örök igazságai. Lázító demagógiának lesznek áldozatai, vagy ők maguk is azonosítják a szociális kérdést forradalommal. Még fájdalmasabb, ha fiatal lelkek annyira elvesztették hitüket a jövőben, hogy a jobb világ óhajtott, megvalósítandó tavaszát elintézik egy pokoli szóval: „megvalósíthatlan ábránd,“ vagy „fölösleges erőlködés“. Teljes lelki leszerelés! Mindenekelőtt a szociális kérdés fontosságáról kell meggyőződnie a pedagógusnak, a nevelőnek is. Meg kell győződnie arról is, hogy a társadalmi kérdéseket emberhez méltóan csak hitünk igazságai szerint lehet megoldani. Ez a nevelő nem fog kételkedni azon, hogy kell-e szociális képzést adnunk ifjúságunknak már zsenge korban. Bele tudja nevelni példával és szóval a fiatal lélekbe azt, hogy az igazságot keresse, szociálisan gondolkodjék és a kát. erkölcs törvényeit alkalmazza a szociális kérdések megoldásában. Így alakul ki majd a fiatal lélekben az a meggyőződés, hogy a szociális kérdést nem önkényünkre bízta a nagy Isten, hanem a katekizmus igazságaival szervesen összefügg, tehát szigorú kötelesség. Természetesen ennek első feltétele, hogy hitünk igazságai vér és hús legyen a fiatal lelkekben, izzó meggyőződés és tiszta látás. így lesz természetes az is, hogy a legnagyobb problémákat az örök igazságok szemszögéből nézi s ezek világánál keresi megoldásukat. Nem demagógokra, nem öblöshangú kortesekre hallgat korunk nehézségei között, hanem arra az isteni, csalhatatlan tanítóhivatalra, mellyel megáldotta Isten örök Egyházunkat. Kettőt tehát világosan le kell szegeznünk, mint egymástól elválaszthatat- lant. Szociális kiképzést kell adnunk ifjúságunknak. Ennek pedig egyetlen gyökere, hogy az ész ismerje alaposan az örök igazságokat és a szív, akarat teljesen útmutatásukat kövesse. Többé tehát a vallás kérdéseit nem lehet jámbor-szelíden kezelni, mint valami másodrendűt, iskoláinkban. A fiú, ha a vallást, mint tantárgyat nem veszi komolyan, — mert nem kell neki komolyan beszámolnia, — akkor, ez a második helyre helyezettség a többi tantárgyakkal szemben, átszövődik, lerakódik a fiú tudatában lassankint magára a vallásra, a vallás mérhetetlen igazságaira, az Egyházra is a többi életkérdésekkel szemben. Tehát egy probléma megoldásakor mindenkit és mindent, földi hatalmasokat és pártokat, hízelgőket és szédelgőket előbb fogja megkérdezni, mint az Istent és a csalhatatlan Egyházat. Nem is sarjad ki az ilyen fajtából az a jellem, mely ki meri mondani az igazi szabadság egyetlen helyes törvényét: „Inkább kell engedelmeskednünk Istennek, mint az emberneknek.“ Ez nem érzi ki a vértanúk halálhörgéséből, égbe szálló imáiból a szent szabadság és az igazi kultúra diadaldalát! Most azonban nem ezt akartam elsősorban hangsúlyozni, hanem azt, hogy szükséges a szociális nevelés az iskolában és ez a szükségesség követeli a mélyebb, komolyabb kezelését a vallási ismereteknek. Egyházunk
