Állami Polgári Leányiskola, Pápa, 1940

iskolai év elején és Handl Margit kartárs működésének megkezdé­sekor, szeptember végén. A tanítás menetét április második felében két heti rendkívüli szünet szakította meg. Ekkor a Bácskába bevonulni készülő katonák nyerlek szállást az iskolaépületben. d) Rendkívüli tárgyak. A székesfehérvári tankerületi kir. főigazgató engedélyével Hapt Mária Lujza oki. német-francia szakos középiskolai tanárnő 43 növendéket oktatott a német társalgási gyakorlaton, három csoportban, heti 2—2 órá­ban. Nagy Lázár r. tanár a rendkívüli rajzórákon 51 növendéket tanított két csoportban, heti 2—2 órában. e) Vallásos nevelés. A tanulók az első tanítási órát imádsággal kezdték, az utolsót imádsággal fejezték be. Az ima szö­vegét közösen és fennhangon mondták felekezeti különbség nél­kül. A rk. tanulók az imádság előtt és után keresztet vetettek Imádság után vigyázz állásban elmondták a magyar Hiszekegyet. A rendtartásban engedélyezett vallási szüneteket megtartották, a vasár- és ünnepnapokat szent mise, illetve istentisztelet hallga­tásával megszentelték. A tanári testület a vallásos élet minden meg­nyilvánulásában együtt volt a tanulókkal. f) Hazafias nevelés eredménye nem csupán az Erdélyi induló lelkes éneklése volt. Mint kiemelkedő eseményt jegyzem fel, hogy a növendékek az édes haza iránt érzett szeretetből, az Erdéllyel visszatért magyar tanuló-testvéreik részére 83 drb. ru­haneműt, 38 drb. játékot és 17 drb. ifjúsági könyvet ajánlottak fel. Testvériskolánknak, a Csíkszeredái áll polg. leányiskolának küldtük el a szeretet-adományt. testvéri magyar köszöntéssel. gj A nemzeti zászló kultuszának elmélyítése. Mint jelkép, mint eszmény, a kis országzászló minden tanterem dísze. Iskolai ünnepélyek alkalmával az imára hajló, virággal diszitett nagy, nemzeti lobogó előtt a tanulók tisztelegve vonul­tak el. n) A hősök tisztelete ünnepélyes formában május utolsó vasárnapján jutott kifejezésre. Ekkor a tanulók részt vet­tek a város által, a hősök sírjánál rendezett ünnepélyen és a hősi sírokat virággal díszítették. A h a di rok k a n ta k megbecsülésére és tiszteletére való nevelés a hazafias érzés mellett az emberbaráti szeretet fejlesztését szolgálta. i) A tan ártestület munkájának kimagasló eseménye az iskola részére beszerzett rádió, hangszórók, mikrofon és gramo­fon. Ezen eszközök az elmúlt évben, főképen a kedélyképzést szol­gálták. Az anyagi fedezetet közös, munkával, a farsangi műsoros előadással szereztük meg. Külön említésre méltó, hogy ezen elő­6

Next

/
Thumbnails
Contents