Állami Polgári Leányiskola, Pápa, 1937
— 4 — az igazi, végleges sikertől. Őseink körül lakó népek ijedtségét mihamar felváltotta az okos, taktikázó védekezés. És a magyarok vérző fejjel, megcsappant sereggel adták meg előbbi győzelmeik árát. Ez a portyázó élet talán jó módja lehetett a katonáskodásnak és a harcias kedv ébrentartásának, de nem az országalapításnak és különösen nem a békés, nyugodt mederben folyó nemzeti életnek. Ezt, a sok-sok szomorú tapasztalat után, végre átlátta Géza fejedelem is. De az első bátortalan, tétovázó lépéseken kívül nem jutott előbbre. A cél, ha nem is egészen kiformálódva, előtte állt ugyan, a tehetség, a képesség azonban a nagy munka megvalósításához hiányzott belőle. Gondviselésszerű emberre volt szükség, aki ezt a keletről jött népet meggyökereztesse nyugaton. Nagy volt a távolság az ó-haza földje és az új otthon között. A magyarság az új honalapítással egészen más körülmények közé került, mint eddig volt s csak úgy maradhatott meg a megváltozott környezetben, hogy alapos változáson ment keresztül. Ennek részleteire kiterjedő megállapításához azonban széleslátókörű, sok mindent átfogó tehetségre volt szükség. Igaz, Szent Istvánnak módjában állott az új hazát körülvevő országok megfigyelése, hacsak nagy vonalakban, általánosságban is, de ez még nem elég országalapításhoz. Ami észrevehetően jó volt a szláv népnek, amit jónak látott a németbirodalomban, nem ültethette át szolgai módon a magyar nép országába, még ha a magyarság nemzeti életében gyökeres változást, alapos átrendezést akart is. Szükség volt ugyan merész vállalkozó szellemre és bátorságra, sőt bizonyos elszánt küzdelemre a gáncsoskodókkal szemben, de talán még nagyobb szükség volt bölcs mérsékletre. Elkerülhetetlen volt a lázadó pogányok fegyveres megfékezése, bár az annyira szeretve-szeretett magyar vérnek kellett kiömlenie, de még nagyobb szükség volt a nyugodt, békés nemzeti élet megteremtésére. Ezeket a nehézségeket természetszerű rátermettséggel és az átalakító eszközök és módok szerencsés megválasztásával oldotta meg a szent király. Az első lépés az új haza megteremtéséhez az volt, hogy Szent István új hitet, új vallást adott népének. A régi pogányságot kiirtotta és helyébe a kereszténységet állította. Nemcsak az újítani akarók általános eljárási módjával állunk itt szemben. Mert amellett, hogy Szent István maga is meggyőző- déses, elevenhitű keresztény volt, látta, hogy nemzetének, ha megakar maradni, okvetlen szüksége van a nagy nyugati kultúrközösségbe beolvasztó kereszténységre. Zabolátlan, fékezetlen pogányságnak szervezett keresztény népek között nem lehet maradandó helyzete. Kinek minél több az ellensége, annál bizonytalanabb a jövője. Szent István elsősorban vallási téren küszöbölte ki az ellentétet a körülötte levő népekkel. Azzal, hogy a római pápától, mint a kereszténység mindenkori fejétől kért királyi koronát, biztosította keresztény országának függetlenségét a már régebben keresztény országoktól. Ő éppen olyan, más nemzettől független keresztény országot akart, mint akár a nyugatrómai birodalom, akár a kelet-római birodalom. A pápával való érintkezése
