Állami Polgári Leányiskola, Pápa, 1937

— 34 dogasszony bazilika romjai és köztük feltárt királysírok, a múzeum értékes gyűjteményei, a Prohászka Emléktemplom a nagy püspök sírjával, a Szent István szobor, Magyarország egyik legszebb hősi emlékműve, de ezen felül is sok szép műemlék, épületek, szobrok, szűk sikátorok a régi vár utcái kö­zött és amiket itt felsorolni nem tudunk, mind-mind felejthetetlen élményt jelentettek nekünk. A történelmi múltat átöleli a modern élet lüktető fejlődése, de a múlt sugallja a szent őserőt, nemcsak a székesfehérváriaknak, hanem mindazoknak akik e várost meglátogatják, építsünk rajta szebb jövőt! Ezen kirándulás alkalmával igazgató a tanker, kir. főigazgató hivatalá­nak ajándékozta az iskola gyönyörűen megfestett aquarell képét berámázva, üveg alatt. A képet Nagy Lázár rajztanár készítette, kinek önzetlen és fárad­ságos művészi munkájáért ezúton is hálás köszönetét mond az igazgató. A különvonat este 9 órára hazahozott bennünket, de a lelkünk még napok múlva is újra végig gondolja, képzeletben újra végig járja mindazon helyeket és értékeket amiket látott, mert azok nekünk felejthetetlenek! b) Félnapos, két és egy órára terjedő szaktárgyi kirándulások a követ­kezők voltak: 1. Az Öreghegy. 2. A Bakonyér partja. 3. Szikvízgyár. 4. Vá­rosi malom. 5. Vajgyár. 6. Kőfaragó üzem. 7. Kályhagyár. 8. Repülőtér. 9. Egészségház. 10. Csecsemővédő. 11. Napközi otthon. 12. Ref. gimnázium régiségtára. 13. Templomok. 14. Kékfestőgyár. 9. Az iskola ifjúsági egyesületeinek működése, a) A Zrínyi Ilona önképzőkör tanárelnöke: Horváthné Slezák Mária. Tagjai a III. és IV. osztály növendékei. Titkár: Gasparics Mária IV. o. t. Jegyzők: Kassai Etelka és Simon Irma IV. o. t. Az önképzőkör minden tagja nagy örömmel és buzgó- sággal arra törekedett, hogy a gyűlések színvonala minél magasabb legyen, méltó nagy íróinkhoz, kimagasló államférfiainkhoz, akiknek munkásságát méltatták. Tompa, Petőfi, Arany, Gárdonyi, Jókai és Vörösmarty müveiből ismertettek valódi gyöngyszemeket, majd Rákóczi Ferenc önfeláldozó hazafi- ságát állították a kis magyar testvérek elé a szereplő növendékek. Meg­emlékeztek Szent István halálának 900 éves évfordulójáról. A madarak és fák napját az iskola udvarán, hatalmas fák kellemes ár­nyékában ünnepelték meg. Az ünnepély jelentőségét Gasparics Mária IV. o. t. méltatta, kérte társait a madarak, fák, virágok védelmére, mert ez is hozzá­tartozik a tevékeny hazaszeretethez. Néhány költemény, felolvasás és ének­szám emelte az ünnepély fényét. Az önképzőkör 16 gyűlést tartott, melyen 40 szavalat, 3 színdarab, 39 felolvasás és 32 énekszám hangzott el. b) A Sportkör neve: Pápai M. Kir. Állami Polgári Leányiskola „Dobó Katica“ Ifjúsági Sportkör. Beosztása; Győri kerület, pápai csoport. A Sport­kör igazolási száma: 438. Megalakulási ideje: 1927. A Sportkör tiszteletbeli elnöke: Vajda Márta igazgató. A Sportkör vezető-tanárának neve és lakáscíme: Vajda Márta, Pápa.

Next

/
Thumbnails
Contents