Állami Polgári Leányiskola, Pápa, 1937
— 24 — szolgált, hogy a növendékek megismerjék és megszeressék a szentségi színek alatt lakó Krisztust. A biblia anyaga Isten tervei, a választott nép története és az evangéliumokon keresztül hogyan jutnak el a végső kifejlethez: a még most is történelmi életben élő Krisztushoz. A szertartástan Istent tisztelő cselekményei, mint középpontra, a szentségi Krisztusra irányítanak. Végül az Egyház történelme a krisztusi Egyház megismerésére és a hozzá való törhetetlen ragaszkodásra irányított. A tanultak gyakorlativá tétele a növendékek értelmi nevelése mellett a jótékony akarati ráhatást biztosította. A valláserkölcsi nevelés forrása és lerögzítő biztosítása az „Eucharisztia“ volt. A templomi szentbeszédek, az istentiszteleteken való részvétel módja az Eucharisztiából táplálkozó gyakorlati vallásos élet megteremtését célozták. A tanulók elvégezték az iskolai évben négyszer kötelezően előírt szentgyónást és szentáldozást. Háromnapos lelkigyakorlatot tartottak husvét előtt és a Mária kongregáció keretein belül megvalósították az u. n. „örökös szentáldozást“ t. i. az iskolai év folyamán vasárnaponkint más-más osztály járult közös szentáldozáshoz, úgy hogy nem múlt el vasárnap vagy ünnepnap ez iskolai év folyamán, amikor valamelyik osztály ne áldozott volna közösen. Május 8-án a növendékek részt vettek a pápai ifjúsági eucharisztikus ünnepségen, mely három részből állt: a szentmiséből s a közös szentáldozásból, a díszgyűlésből és az egész napos szentségimádásból. A szentmise alatt a tanulóifjúság a budapesti kongresszus ifjúsági miserendje szerint, az u. n, recitátá-t énekelte és imádkozta. A mise alatt mintegy háromezren járultak szentáldozáshoz, akiknek áldoztatását 12 pap végezte. A szentmise után megkezdődött a díszünnepség a kitett Oltáriszentség előtt a templomban. Ezen a díszünnepségen Magyar Mária III. o. t. Szentségimádásra c. költeményt szavalta. D. u. a növendékek félórás adorációt végeztek közösen, a hitoktató vezetésével. így hódoltak a szent évben az eucharisztikus királynak. A katolikus tanulók bensőséges és gyakorlati vallásos életének emelésére segít a Mária kongregáció, melynek minden katolikus növendék tagja. A kongregáció az elmúlt iskolai évben főfeladatának tekintette, hogy a tagok minél jobban megismerjék az Oltáriszentségben lakozó Krisztust és lelkűk számára biztosítsák az Oltáriszentségben rejlő, a vallásos és erkölcsös élethez szükséges erőt. A szentistváni eszmék tanulmányozásával pedig a hazafias szellem t erősítették. E kettős cél elérésére használták fel a heti egy vallásos órán tartott gyűléseket. Belső tartalmasságával és külső ünnepélyességével is kiemelkedő díszgyülést tartottak Szent Erzsébet, Szeplőtelen fogantatás, karácsony és husvét ünnepével kapcsolatban. Februárban az ifj. önképzőkörrel karöltve vidám farsangi nap rendezésével hangolódtak jó kedvre az ifjú leány- lelkek. A márciusi lelkigyakorlat befejezése egyúttal a tagavató és jelöltfelvételi ünnepség is volt. Nagyon meghatóan és bensőségesen búcsúzott a távozó IV. osztály a kongregációtól. Ezen a befejező gyűlésen választották meg az új tisztikart is. — Az elmúlt iskolai évben a tisztikar tagjai a következők