Állami Polgári Leányiskola, Pápa, 1937
— 18 Fáradhatatlan munkása volt az iskolának, hivatását és a munkát szerette. Amikor elérkezett a nyugalom ideje s megvált az iskolától mint annak aktív tagja, nem pihent, hanem bár rövid időre, de elfogadta a város felkérését és vállalta a városi női ipariskolában a fehérvarrás szakoktatásának vezetését- Csak kifáradt szemei miatt hagyta el a munkateret, hogy unokahuga környezetében, kit oly nagyon szeretett, élje le munkás életének végét. Nemes lelke a haldoklók szentségének felvétele után, életének 83. évében, 1938. évi február hó 13-án szállt Istenéhez. Ő volt a második munkatársam, ki velem együtt hagyta el az iskolai munkát annak idején, hogy a pihenés útjára lépjünk és abban is második volt, ki előttem hagyta el ezt a földi zarándokútat. Kegyelettel emlékezem róla, ki már elvégezte e földön kötelességét. Én még itt vagyok, őrizve a múltak emlékét és együttes munkásságunk összekötő érzését, mely mélyebb és erősebb lett azáltal, hogy az iskola jelenlegi tisztelt igazgatónője az én boldogult, volt munkatársamról szóló emlékezésre engem, volt igazgatóját kért fel s így abban a tudatban enged élni, hogy távozásom dacára is hozzátartozom az én kedves, volt iskolámhoz. Nagy Gabriella ny. polg. isk. igazgató.