Állami Polgári Leányiskola, Pápa, 1935
7 Ha magam előtt látom azokat a nyugtalan, sápadt, ideges leányarcokat, eszembe jut a családi fészkük. A legtöbbször nincs a testüknek semmi baja, csak a lelkűkből hiányzik valami: az öröm. Az igazi öröm. „Az öröm félénk madárka, amely csendes pihenést akar s messze elkerüli az élet zsivalyát“. (Tóth) Sok családban a kenyérért való harc vad lármája száműzte a félénk madárkát. Bárhogy is álljon a dolog, nem szabad engedni, hogy a csatád virágai a sötét árnyékban éldegélő virágok sorsára jussanak. Ha a kenyérgond egész héten le is foglalja a szülőt és nem ér rá a gyermekekkel foglalkozni, ott a vasá nap, ame[y a családé, a gyermeké és a csendes, békés otthoné. Egy nap, amikor egy kis melengető öröm suhan be a lakásba, a sötét, szűk kis szobákba. Ekkor érezheti legjobban a gyermek, hogy az ő kenyérkeresője jóságos atya és gondozója szerető szívű anya, kiket ha a hétköznapok gondjai fáradtra is hajszolnak, vasárnap kisimulnak a homlokukon a ráncok és szeretet ül arcukra. Milyen jó hatással van mindez a gyermekiélekre! Különben is itt az édesanya tehet legtöbbet. Az ő kedélye, szeretete sugározhatja be leginkább leánya lelkét, egész életét. Egy sok csapást szenvedett asszony, négy gyermek anyja, egyszer kénytelen volt magát lefényképeztetni. Kérem, tessék barátságos arcot vágni! — mondja a fényképész. De az anyának sehogysem sikerült a mosolyt arcára erőltetni. — Ne tessék most az otthon bajaira gondolni, hanem arra a szerencsére és méltóságra, hogy édesanya lehet! — oktatja a fényképész. Gondoljon arra a jutalomra, melyet Istentől fog kapni fáradozásaiért. Egy kattanás, köszönöm asszonyom, kész! Mikor az anya megkapta a képet, elcsodálkozott. Oh, hiszen én ezen tiz évvel fiatalabbnak látszom. — Dehogy is — feleli a fényképész — csak boldognak látszik. Boldognak, mert oka van rá, hogy boldog legyen ! Valóban sok édesanya arcán a boldogság tavaszi sugara ragyogna, ha gondjai között is anyai hivatására és méltóságára gondolna. A leánynak éreznie kell, hogy édesanyja az ő legdrágább kincse. Helyes volt az a kisleány, aki szegény édesanyját így vigasztalta: Mama, mi tulajdonképen gazdagok vagyunk. Nekem itt vagy Te, neked pedig itt vagyok én. Ez valóban mérhetetlen gazdagság! Ha a gyermek mindenkor, még a büntetésben is kiérzi az anyai szeretetet, akkor nem lesz számára nagyobb boldogság, mintha fejét édesanyja szívén megpihentetheti. Egy kisleány kérdezte édesanyját: Anyukám, hogyan festette meg a jó Isten a virágokat ? Honnan vette azokat a gyönyörű színeket ? A jó Isten mosolygott és így lettek a szép virágok — szólt az édesanya. Jaj, de hatalmas a jó Isten ! Ő csinált mindent ? Mindent, mindent. Napot, holdat, csillagokat, földet, vizet, világosságot. — A te szívedet is anyus ? — Azt is gyermekem. — Jaj, az nehéz munka lehetett, egy anyuka szívét megcsinálni, amelyik olyan jó, mint a tied, olyan jó, hogy nem is lehet jobb sehol a világon. Amíg az anyai szív annyi szeretetet sugároz, hogy a gyermek szemében ő a vilá
