Állami Polgári Leányiskola, Pápa, 1932
16 — iára a Veszprémvármegyei Múzeumot kerestük fel, amely kitűnő tükre Veszprém megye nagy történelmi múltjának és művészi emlékeinek. Ilyenek voltak a Szent István korabeli székesegyház freskójának részletei, a gichathalmi bronzlelet és a balácai mozaik. A délutáni órákban pompás pihenést, felüdülést nyertünk a veszprémi apácazárda szives vendégszeretetében, amiért ismételten hálás köszönetét mond az igazgatóság, majd büszkeséggel telve hagytuk el az ősi város hagyományokkal megszentelt falait, hogy Városlödön, az Iglauer-család tulajdonát képező s még 1846-ban alapított kőedény- gyár üzemét tekintsük meg. Növendékeink nagy érdeklődéssel szemlélték a jobbára helyben talált tűzálló agyagból készülő edények alakítását és a magyaros tulipános minták festését. Farkasgyepü gyönyörű erdejében még egyszer megálltunk. Ka- cagva-kergetőzve játszottak még itt kis növendékeink, azután a legvidámabb hangulatban indultunk hazafelé. Búcsút mondva a szép Bakonynak, felcsendült a leánykák ajkán a lelkes ének: Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország!... Estére járt már az idő, amikor kellemesen töltött nap szép emlékével, boldogan üdvözöltük Pápa városát. Május 31-én az összes növendékekkel a közeli Marcaltőre utaztunk, melynek árnyas erdejében tartottuk mgg a Madarak és fák napját. Lelkes dalocskák, kedves szavalatok, maid A fák ünnepe című színdarab tették feletjhetetlenné e kis ünnepet. A madarak és fák védelméről Szenténé Szabó Etelka tanár beszélt. c) A tanulók a következő szin- és filmelőadásokon vettek részt: Szigligeti: Fenn az ernyő, nincsen kas. Farkas Imre: A cseregyerekek. Montgommery: A gyermekszív rejtelmei. Jókai M.: A cigánybáró. Gyönyörködtek Zarándokút a Szentatyához című filmbe és a Róm. Kát. Nővédő és Ref. Nőegylet Mesedélutánjaiba. 10. Jelentés az ifjúsági körök működéséről. A vallásos egyesületek mellett az iskolán belül három Kör tevékenykedett. a) Jelentés \a Zrínyi Ilona Önképzőkörről. A Zrínyi Ilona Önképzőkör tanár-elnöke Balogh Sarola, ifjúsági titkár Molnár Mária IV. és Kovács Ilona III. o. tanuló volt. Jegyzők: Szabadi Margit IV. és Koncz Anzelma III. o. növendékek. Nagy örömmel és munkakedvvel dolgozott az önképzőkör minden egyes tagja, de buzgalmukkal különösen kitűntek Andó Erzsébet, Bqjsza Vilma, Fekecs Anna, Kőszegi Mária, Molnár Máriav Nagy Irén, Pethő Irén, Réhling Aranka és Szabadi Margit IV. o. tanulók; Gaál Olga, Kiss Ilona, Kovács Ilona, Paál Sára, Szalay Ilona, Szunics Teréz és Vida Teréz III. o. tanulók. A műsorok értékesek voltak. Önálló dolgozatok, pályatételek, versenyek, felolvasások, szavalatok, kis színdarabok és a kis énekkar működése tették változatossá a gyűléseket. Az önképzőkör szeptember 23-án alakult meg. Októberben iskolai ünnepélyt rendeztünk a Tizen