Állami Polgári Leányiskola, Pápa, 1915

6

Isten-alkotta elpusztíthatatlan bércek, a magyar vitézek szövetségesei, Magyarország természetes védőbástyái. Építhetünk világraszóló, csodás erejű páncélos várakat, erődöket, azt a tudomány ereje megdöntheti, megtörtént ez többször a harcok alatt, mert azokat emberi erő, emberi szellem hozta létre. De amit Isten alkotott, azon ember erőt nem vehet. Boruljon le az emlékezés e pillanataiban minden magyar lélek a Teremtő nagysága előtt és a legmélyebb hálával eltelve köszönjük meg azt a jóságát, hogy annak idején honszerzö őseinket e bércek által védett, áldott földre vezette és azóta is segítette a magyart, sok bánat, sok fájdalom és balszerencse dacára is, azt a mai napig megtartani. És miért segítette? — kérdezzük szinte magunkba szállva. Miért ? Mert az utódok méltók voltak őseikhez. Ezt a földet az ö szeretetük zálogául tekintették s nem féltek leróni a legnagyobb bajukban sem a biztosításáért járó áldozatteljes, nehéz, de felemelő tartozást. Ezt a nemes példát követik most a késő utódok is, a jelenben harcoló apák, gyermekek. Kik részint férfi erejük és életük feláldozásával, részint ifjú vérük hullásával szentelik meg újra e föld hantjait. Ez újabb áldozatok újabb fényes példái lettek az önzetlen hazaszeretetnek; a mai nap tehát a kegyeletes tiszteletnek is napja azok iránt, kik ott küzdöttek, szenvedtek s meghaltak nemcsak a földért, hanem annak lakosaiért. Az ö példájuk nemesít, felemel és lekötelez, mert az ö haláluk megtartotta, az ő szenvedésük megóvta a mi otthonainkat, megmentette azokat a kis területeket is, hol a borzalmak alatt elpusztult otthonok újra felépülhetnek. Az ö elhidegült testük takarója felett fog majd az újra felgyulladt családi tűzhely melegíteni és csendes álmukat e tűzhelyek körül nem fogja zavarni menekülök vészkiáltása, elhagyottak panasza, nem hullik föléjük a fájdalom, hanem a hála és szeretet könnye. Mert hiszen