Állami Polgári Leányiskola, Pápa, 1915
23 Az olvasókönyvből válogatott költöi- és prózai müvek olvasása, tekintettel a magyar órákban tárgyalt egyes műfajokra, alkalmilag a költemények formáinak megismertetése. írásbeli dolgozatok havonként füzetben váltogatva, majd az iskolában, majd otthon. Részben tanulmányukhoz alkalmazott, részben teljesen önálló tételek kidolgozása. * Az idegen nyelvek tanítására vonatkozólag a kővetkezők veendők figyelembe. 1- ször: hogy ha valamely osztályban oly növendékek akadnának, kik a német nyelvből egészen kezdők, ezek a haladóktól elválasztva oktattassanak; 2- szor: kezdők tanításánál a közvetlen (direkt) módszerek alkalmazása javasoltatik, s ott, hol ezen módszer alkalmaztatik, megengedhető, hogy az egyes osztályok tananyaga ezen módszernek megfelelően szabassék ki. (Lásd Dr. Friedrich Wilhelm Fricke: „Erziehungs- und Unterrichtslehre“ Fremde Sprachen 414. lap); 3- szor: a fentirt anyagból egyenként csak az végzendő el, amit az osztály növendékeinek elöhaladottságánál fogva alaposan elvégezni, megtanítani lehet; 4- szer: hogy a nyelv és nem a nyelvtan magtanulására legyen a fösúly fektetve. Történet. Cél: A magyar nemzet történetének ismerete, kapcsolatban az egyetemes történet legfontosabb eseményeivel. A tanítás különös gondot fordít a főbb korszakok jellemzésére, a műveltségnek, a társadalmi állapotoknak s ezek köréből a nő helyzetének ismertetésére. I.—II. OSZTÁLY. Olvasmányok a magyar nemzet történetéből. (Lásd a magyar nyelv tantervét.)