Állami Polgári Leányiskola, Pápa, 1913
7 német, mint a számtanból. Megvizsgálta a növendékek rajzait és kézimunkáit. Látogatásáról, gyűlést tartván, jegyzőkönyvet vett fel, mely alkalommal megelégedését nyilvánította a tantestület előtt a tapasztaltak felett. Mihálik Sándor szakfelügyelő úr január 30- és 31-én látogatta meg iskolánkat, aki szintén meghallgatta lehetőleg minden tanár óráját, amennyiben az első félév lezárási napja engedte. Megvizsgálta az Írásbeli dolgozatokat, különös tekintettel a magyar dolgozatokra, beható vizsgálat alá vette az iskola helyiségeit, ismételten kifogásolva a szertár nem megfelelő voltát. Felvetette annak a gondolatát is, nem volna-e célszerű egy kosárfonó tanfolyam létesítése, melyre alkalmasnak találná az épület alsó helyiségeit, ha azok eléggé szárazak. e) A tanári testület részvétele a társadalmat érdeklő ügyekben. Tantestületünk egyes tagjai, annyira, amennyire az iskolai munkájuk megengedi, részt vesznek a város társadalmi mozgalmában is. Többen közülök, több egyesületnek passzív, de részben aktiv tagjai lévén, segédkeznek az egyes szépirodalmi, erkölcsi, jótékony társaságok, egyesületek munkájában is. III. Az iskola munkássága. a) Kormányzat. A pápai áll. polgári leányiskola 1898. évi junius hó 1-én 31757. sz. alatt kelt rendelettel államosíttatott, mely felett a felügyeletet a nagymélt. vallás- és közokt. minisztérium gyakorolja az általa kinevezett tanfelügyelőség és helybeli gondnokság utján.