Állami Polgári Leányiskola, Pápa, 1913

47 32. §. Mindazon folyamodó, aki magánvizsgálatra jelentkezik: tartozik a megelőző osztály elvégzését vala­mely nyilvános iskola bizonyítványával igazolni; ha pedig ilyennel nem bir, köteles a megelőző osztályról is szabály­szerű időben és feltételek mellett teljes magánvizsgálatot tenni. 33. §. Akik azonban, bár elemi iskolai bizonyítvány­nyal nem bírnak, de életkoruk 20. évét meghaladták, az elemi iskolai négy alsó osztály mellőzésével polg. iskolai magánvizsgálatra bocsálhatók. 42. §. A magánvizsgára jelentkező köteles az enge- pély elnyerése iránti folyamodványát kellően bélyegelve és származási bizonyítvánnyal, továbbá eddigi összes tanulmányainak elvégzése vagy megszakítása óta lefolyt idő alatti foglalkozását, nemkülönben erkölcsi tekintetben való kifogástalanságát igazoló hiteles bizonyítvánnyal fel­szerelten azon felső nép- vagy polgári iskola igazgatójánál benyújtani, ahol vizsgálatot óhajt tenni. 47. §. Állami polgári iskolákban a beiratási díjon és tandíjon kívül egy osztályból teendő magánvizsgálatért 30 korona, két osztály összevonása esetén egy osztály után 30 korona, a másik után 20 korona fizetendő vizs­gálati dij fejében. Bármily jellegű iskolában a beiratási dij, akárhány osztályból tétessék is le egyszerre a vizsgá­lat, mindig csak egyszer fizetendő. 50. §. Ha a magánvizsgázó egy vagy legfeljebb három tantárgyból elégtelen osztályzatot kapott, valamely később tartandó magánvizsgálat határidejét megelőző na­pok egyikén a testület által javítóvizsgálalra bocsátható. A javítóvizsgálatot csak abban az iskolában lehet le­tenni, hol a tanuló az elégtelen érdemjegyet kapta. A javítóvizsgálat díjmentes, s annak engedélyezésére a vizsgálatot követő négy hét alatt az igazgatóhoz be­nyújtandó külön folyamodvány alapján a testület ille­

Next

/
Thumbnails
Contents