Állami Polgári Leányiskola, Pápa, 1897
43 3. tanári kai* által való megdorgálás; 4. a növendék nevének osztálykönyvbe való bejegyzése és a szülőkkel vagy azok helyetteseivel való közlése; 5. egyes órákra bezárás; 6. az intézetből való kitiltás. X. Tudnivalók a jövő tanévre. A pápai négy osztályú polgári leányiskolánál a növendékek szabályszerű beírása az 1898—99-ik tanévre folyó évi szeptember hó 1., 2. és 3-án történik, d. e. 9 órától 12-ig az igazgatói irodában. 1-én délután 2 órától a felvételi vizsgálatok, 2-án a pót- és javító vizsgálatok tartatnak meg. 5-én ünnepélyes isteni tisztelet után a tanév megnyittatik. A rendes előadások 6-án kezdődnek. 9 és 10-én esetlegesen magánvizsgálatok. 2. A polg. iskola első osztályába szabályszerűen esak oly tanuló léphet be, ki életének 9. évét betöltötte és kinek az elemi iskola negyedik osztálya számára kiszabott tantárgyakból bizonyítványa van. 3. A polgári iskola bármely más osztályába bevehető oly tannuló, ki koránál fogva az általa kijelölt osztályba beillik és az előző osztály tárgyaiból, még pedig: a magyar nyelv, német nyelv, számtan, földrajz, történelemből felvételi vizsgálatot tesz az arra kiszabott határnapon. 4. A felvétetni kívánó növendék atyja, v. anyja, v. ezek megbízottja kíséretében tartozik az igazgatóságnál megjelenni, magával hozva születési, ujraoltási és iskolai bizonyítványait. A felsorolt iratok hiányozása esetében az illető növendék mindaddig be nem iratik, mig a szükséges iratokat be nem mutatja. 5. Beiratáskor tartozik minden újon belépő növendék 2 frt beiratási dijat, 15 krt az országos nyugdij-