Állami Polgári Leányiskola, Pápa, 1897

37 a kir. tanfelügyelő legalább jó készültséget igazoló folya­modóknak egyidejűleg korengedélyt is adhat. Tulkoruság a vizsgálatra bocsátó engedély megadásánál akadályul nem szolgál. 37. §. Mindazon folyamodó, a ki magánvizsgálatra jelentkezik: tartozik a megelőző osztály elvégzését vala­mely nyilvános iskola bizonyítványával igazolni; ha pedig ilyennel nem bir, köteles a megelőző osztályról is szabály­szerű időben és feltételek mellett teljes magánvizsgálatot tenni. 32. §. A kik azonban, bár elemi iskolai bizonyit- ványnyal nem bírnak, de életkoruk 20 évét, meghalad­ták, az elemi iskolai négy alsó osztály mellőzésével polg. isk. magánvizsgálatra bocsájthatók. 42. §. A magánvizsgára jelentkező köteles ez enge­dély elnyerése iránt folyamodványát kellően bélyegelve és származási bizonyítvánnyal, továbbá eddigi összes tanulmányok elvégzése vagy megszakítása óta lefolyt idő alatti foglalkozását, nemkülönben erkölcsi tekintetben való kifogástalanságát igazoló hiteles bizonyítványokkal felszerelten azon felső nép- vagy polgári iskola igazgató­jánál benyújtani, a hol vizsgálatot óhajt tenni. 47. §. Állami és áll. s. községi polg. iskolában a beiratási dijon (2 frt) és tandíjon (6 frt) kiviil egy osz­tályból teendő megvizsgálatért 15 frt, két osztály össze­vonása esetén egy osztály után 15 írt, a másik után 10 frt lizetendő vizsgálati dij fejében. Bármily jellegű iskolában a beiratási és tandíj, akárhány osztályból tétessék is le egyszerre a vizsgálat, mindig csak egyszer fizetendő. 50. §. Ha magánvizsgázó egy vagy legfeljebb három tantárgyból elégtelen osztályzatot kapott: vala­

Next

/
Thumbnails
Contents