Állami Polgári Leányiskola, Pápa, 1895

kik ott letelepedve — ősatyái — a közeli berek éneklő tündérleányai pedig ősanyái lettek a testvér hun és magyar nemzetnek.

Istentől megáldott, nagy, népes nemzet lett a hun és magyar. Mikor kicsiny lett a mesés haza — nagyobb rész útra kelt Ázsia felé, hol az északkeleti síkon az Ob és Irtis folyók mellékén telepedtek le. Ez uj hont Scy- tiának nevezték. Idáig csak a ködös mondavilág gyenge, szövevényes szálain jutunk, innen már történetírók vezetik tovább a magyar nemzetet vándorlásaiban.

Az ős hazáról, nemzetünk bölcsőjéről igy ir Anonymus : »Nagy föld ez, mögötte a Don folyó ingoványokkal, bőven találkozik ott a nyuszi és czobolv — bőve van az aranynak, ezüstnek — a folyókban drágakövek, gyöngyök. Illatos fenyőfák alatt, sötétzöld áfonya bokrok között terülnek el az ősmagyarok sátrai, magas, selymes fü borítja a síkságot, melyen barmait legelteti. Ebben a gazdagnak, szépnek festett hazában élte le a magyar nemzet gyermekkorát. Egyszerű, gyékénynyel borított sátrakban laktak, — a férfiak béke idején halásztak, vadásztak, a nők gondoskodtak a ruházat előállításáról, — a fiatal leányok dalolva készítették a nemezt, a tüzek körül vígan játszottak a gyermekek — háborúsdit.«

Ilyen volt a magyar nemzet képe az őshazában. Látszólag semmiben sem különbözött Ázsia többi nomád népétől hasonló életmóddal, s mégis már akkor több voll- azoknál, érezte, hogy nem futó létre van teremtve, érezte, hogy hosszú fennmaradást, dicsőséges nevet fog kivívni magának, s hős vérével írja fel nevét a történet lapjaira ! Igen, a magyar már akkor kivált a rokon népek közül, kimagaslatt vitézsége, erényei által, mert mig az akkori népek nagy részének már csak nevét említheti a történet,