Állami Polgári Leányiskola, Pápa, 1893

- 36 — főnőkhöz, szükség esetén pedig az igazgatóhoz for­duljanak. — Az önbiráskodás tilos. 9. Egyes órákról való elmaradásra az osztályfő­nök, napokra terjedő mulasztásra pedig az igazgató ad engedélyt. A ki betegség által van akadályozva a megjelenésben és órákat vagy napokat mulaszt, kö­teles erről szülétől, gyámtól vagy orvostól aláirt bi­zonyítványt hozni, mely tiszta féliv papírra írandó. 10. Tánczvigalmakban és hasonló mulatságokban a tanuló csak az osztályfőnök engedélye mellett és szülő vagy helyettesének felügyelete alatt vehet részt. Hangversenyeket, színházat és hasonló estélyeket is csak az osztályfőnök engedélye mellett szabad a nö­vendéknek látogatni. — Az ezen szabály ellen vét­kező növendékek szükség esetében kizárással is bün­tethetők. 11. Köteles minden növendék az összes felekeze- tek lelkészeit, tanárait és tanítóit, — a királyi, városi és megyei tisztviselőket, úgy szintén a hölgyeket és érdemes polgárokat udvariasan üdvözölni. 12. Ha a tanár, vagy valamely vendég az osz­tályba lép, a növendékek csendesen felkelnek és csak akkor ülnek le, mikor erre a jel megadatott. Ugyan­ez történik a tanár vagy vendég távozásakor is. 13. A növendék köteles a hozzá intézett kérdé­sekre értelmesen és hangosan felelni. — A súgás szi­gorúan tiltatik. 14. Minden növendék köteles az iskolai imát áhítattal elmondani, az isteni tiszteleten felekezeto templomában rendesen megjelenni és ott magát a hely méltóságához képest komolyan és illedelmesen viselni. 15. A büntetés nemei: osztályfőnök, igazgató, ta­

Next

/
Thumbnails
Contents