Állami Polgári Leányiskola, Pápa, 1879

13 tagnak, a ki azt mondotta, hogy a kiáltott krízis hasznára vált az intézetnek Eme gyarapodását az intézet első sorban a közönség azon bi­zalmának köszöni, melylyel az intézet uj igazgatóját megtisztelte, s melyben az egész tanári testületet részesítette. A közönség ezen bi­zalma a magas minisztériumot arra indította, hogy a szokottnál nagyobb segélyezésben részesíté intézetünket; e bizalom eddig nem tapasztalt buzgalomra serkentette városi iskolaszékünk tagjait és a városi hatóságot; e bizalom végre igazgatóra és tanártestületre oly jótékony befolyású volt, hogy a növendékek szellemi elő haladása is örvendetesebb volt, mint az előző években. Fogadja tehát a t. közönség e helyütt is köszönetünket azon bizalmáért, melyben bennünket részesített. * Az 1870—80-iki tanév szeptember 1-én vette kezdetét, mely napon a tanártestület értekezletet tartott, igazgató a kötelességeket fejtegető, Gyurátz Ferencz ev. és Kis Gábor lelkészek és hitoktatók pedig a tanártestület új tagjait, Bánfi János igazgatót és Harrach Adél tanítónőt üdvözölték. Szeptember 3-án a tanév ünnepélyes megnyitása. Miután Szilágyi József iskolaszéki elnök a tantestület uj tagjait az ifjúságnak bemutatta, felolvastattak és megmagyaráztatok a házszabályok és az imák. Szeptember 4-én a rendes előadások kezdődtek. Ugyan-e hó 14-én a kath. növendékek a helybeli főtemplomban a „Veni sancte“-ban vettek részt. Ő Felsége a magyar király, úgyszintén a királyné névünnepén is az ifjúság a tanárkar vezetése alatt isteni tiszteleten volt a kath. főtemplomban, honnan visszatérve — a hazafias erények fejlesztése czéljából, — igazgató a nap jelentőségét fejtegette, az ifjúság pedig a „Hymnust“-t és a „Szózat“-ot énekelte el. Szüreti szünidő okt. 13—15-ig volt. Oktober és november havaiban Keiner Illés aradi tánezművész az intézet helyiségében táneztanítást eszközlött, melyben 16 növendék vett részt a tanártestület kellő felügyelete alatt. November hó 15-én Aggházy és Hubay jónevfí zeneművészek hangversenyt rendezvén, igazgató mérsékelt belépési díj mellett 36 növendéket vezetett el, tíznek pedig szabad bemenetelt eszközlött ki.

Next

/
Thumbnails
Contents