Állami Polgári Leányiskola, Pápa, 1877

6

szegénység kényszerített felvállalni ily óriás feladattal kiró munkál, nem mindig ugyan, de sok cselben azon korban is, midőn a fiatal erő és buzgóság már rég kialudt valn az erekből; vagy a mull század nevelési rendszere alatt iskolázott nevelő — a régiek botorkáló, iránynélküli, nehézkedés és felületes tanmódját még mindig üdvözítőnek tartja, s azon nyomon neveli és oktatja a XIX. század fiatal leánysarjadékát, mely a maga idejében is csak egy fokkal volt jobb a semminél. Bizony az ily nevelő-intézetekben meglevő hiányt nem igen pótolhatja az sem, hogy egy-két akadémiai vagy egyetemi hallgató, vagy gymna- siumi tanuló egy vagy más tantárgyra alkalmaztatik ben- nök; vagy, hogy a külsőnek elég legyen léve, egy pár nyilvánosan működő szaktanárt is megnyer a tulajdonos az intézetnek. Mert az olt nevekedö leányuk az őket folyton vezetők- és kísérőktől veszik az irányt, s ezek szelleme és munkáló keze alkotmányrajzaival lépnek ki az életbe, a nagy világba; inig az egyetemi vagy akadémiai hallgatóból vagy középtanodai tanulóból felavangeirozott tanítónak úgy szólván mi tapasztaláson sem épült ténykedése, és — a már szerencsésebben választolt gyakorlati szaktanárnak néhány heti órai oktatása — elmosódik a nevelő „mamák“ és „kisasszonyok“ rendszertelen vagy fonákul alkalmazott hatása alatt. Ahol pedig a tanításban és tanulásban hiányzik az öntudatosan haladó irány, a cél felé vezérlő út: ott tévelyeg, botorkál az elme, s az oly fáradságosan, ahogy-úgy összetákolt tananyag birtoka nem állandó. A tervnélküli ingó-bingó eljárás mellett mintegy járszalagon vezetett leánygyermeknél aztán hasztalan keresünk értelmet, önállóságot, elvet, tudományt. Mert amely termőfa kifejléskor nem ápolta tik, fattyú hajtásai le nem nyesegeltetnek, hanem ágakat hajtani szabadon engedtetik: arról soha sem ettünk valami nemesebbizü gyümölcsöt.