Katolikus Tanítóképző Intézet, Pápa, 1942
— 29 — Bakonyi Irén Osztálytársunk volt madjnem öt évig. Ha gondolkodott, befelé néző szemmel kutatott, jó volt nézni. Beszéde természetes, megfontolt volt. Mielőtt szólt, rendszerint belepillantott leikébe, s amit onnan előhozott, jó és szép volt. Valami hősi erő lakozott benne, a tettek, a küzdelem ereje. Önmagával, a természetével tudott megküzdeni. Ez tette rendkívül kedveltté, vonzóvá. Ezért hagyott akkora űrt maga után. Lelke volt az osztálynak, s mióta elment, valami hiányzott abból. Egész lényét a vallásosság itatta át. Ez adta a lélekderüt, mely ötletes volt, de sohasem bántó. Legjellemzőbb vonása mégis a szeretet.' Azt írja egyik versében: „Kérdezgettem És nem kaptam, Elmélkedtem; Bárhol jártam — Mi is az a szeretet Erre én feleletet.“ Talán azért ment el olyan korán, hogy az örök Szeretetnél kielégítse vágyát. Te már átmentéi a nagy képesítőn, megkaptad az örök oklevelet. Előttünk jársz s titkon lelkűnkbe súgod, hogyan éljünk, hogy mindig lássuk az élet értelmét, a Végtelen Szeretetet. Őt kérjük, tegyen téged is boldoggá és adjon vágyódó lelkednek örök fényt és nyugodalmat. Hajnal Hedvig V. é. Kondor Paula Alig élt közöttünk, az átköltözése azért mégsem volt váratlan halál. Erezte, tudta ő maga, hogy nagyon, hogy komolyan beteg. Sokszor beszélt is róla. Elköltözése űrt hagyott osztályunkban, mert megszerettük. Tudott mókázni, tudott kacagni, máskor meg szinte tétován álltunk a közelében; nem értettük meg tekintetét. Ma már tudjuk, a túlvilág leheletétől volt átszellemült. Annyira a messzeségbe nézett, értjük már, gondolatai a kéklő égben jártak. Istenünk kifürkészhetetlen szent akaratát kell imádnunk. Az élet és halál Ura jól tudja, mit cselekszik. Kedves Társunk, te már hazaérkeztél, ránk még munka vár. Kérünk, imádkozz értünk ott fönt, hogy egyszer találkozhassunk. A viszontlátásra, a boldog feltámadásig! Karcsay Boriska lie. I. o. tan.
