Katolikus Tanítóképző Intézet, Pápa, 1941

Édesanya.

»Adj nekem, ha tudsz:

zenében, színben, szóban és ízben,

mosolyban, könnyben, gyönyörben, kincsben,

nap melegében, hold sugarában,

tenger tükrében, rózsanyílásban,

epedő könnyes hívogatásban,

adj valamit, egy másik szót talán,

de egy világot adjon, ha kimondanám,

mint ez a drága szó: Édosanyám/«

(Vitnyédi Németh István: Édesanyám.)

Évről-évre megrendezzük az anyák napját, hogy dalban, versben, köszöntésben valamikép kifejezhessük hálánkat azzal szemben, akinek Isten után a legtöbbet köszönünk ebben az életben. Amikor kertünk és a rét virágaival odaállunk Édesanyánk elé, hogy könnyes szemekkel és remegő ajakkal köszöntsük őt, olyan silánynak érzünk minden szót, mellyel kifejezhetnénk azt, amivel 'mi tartozunk Édesanyánknak.

Édesanya! Ki ő nekünk?

Jézus legigazabb követője, az Isten dalos trubadúrja, Szent Ferenc egyszer, mikor csordulásig Jelt szíve az Űr iránti nagy szeretettel, hálás szívvel így kiáltott fel: Uram! mi javaid megrablói vagyunk.

Édesanyánkkal szemben is ilyen szeretet megrablók vagyunk. Amikor először szívére zárt minket, önön maga számára megszűnt élni. Az evangélium említi, hogy aki életét adja másokért, az cselekszi a legnagyobbat e földön. Az Édesanya ezt teszi. Nem álmodik tovább, amikor mi megszülettünk, hanem a mi álmainkat őrzi, nem dalol önmagának, hanem minket altat el énekkel; minden lépése miértünk történik, dolgos keze értünk fárad; ha betegek vagyunk, ő szenved; ha örömtől rózsás az arcunk, ő csak annak örül, hogy mi boldogok vagyunk; ha fájdalom sújt bennünket, ő felemel, mialatt ő a kálváriás utat járja; önmaga számára nincsenek tervei, mindent miértünk gondol és tervez; ha örök álomra csukja le szemét, egyetlen aggodalma van csak, mi lesz mi velünk?

Ki tudja felfogni ezt a mérhetetlen nagy szeretetet, ki tud szavakat