Katolikus Tanítóképző Intézet, Pápa, 1938
10 — számon kérik, a felelősségérzés nem azt jelenti, hogy félek a kérdőre vonástól és a büntetéstől. A tisztán érzett felelősség azt jelenti: tudom, hogy mindennek, amit teszek, következményei vannak nemcsak rám nézve, hanem másokra nézve is, hogy törődöm azzal, mi jön létre általam, milyen a hatásom mások életére. Ez a hatás messzire terjed, sokszor sem én nem tudom, kihez jut el közvetett úton, sem aki kapta, nem tudja, hogy tőlem eredt. A vízbedobott kavics hatásához hasonlítható az egyén hatása a környezetére: úgy terjed, mint a vízgyűrű. Ha igy fogjuk fel a felelősséget, akkor bizony ez súlyos teher az ember lelkén, de másrészt felemelő érzés is, mert azt jelenti, hogy benne vagyok, mint alkotó a nagy közösségben. Nyilvánvaló, hogy a felelősségben nem a felelősségrevonástól való félelem a döntő, hanem a lelkiismeretnek a szava. Nem tudom előre, milyen lesz a hatása annak, amit csinálok, de igyekszem, hogy olyan legyen, amiért nem kell utólag nyugtalannak lennem. Az az ember, aki másokra gondol cselekvésében, ezzel a közösség érdekeit szolgálja, de ugyanakkor önmaga érdekeit is legjobban szolgálja, mert a lelki nyugalmát őrzi meg. A szociális gondolat azt a feladatot tűzi így a nevelő elé: értesse meg minden növendékével, hogy másokkal összetartozik, — lássa meg mindenki, hogy csak másokkal dolgozhatik eredményesen, mert pusztán egyéni munkával, mások segítsége nélkül még saját életünk egyszerű kérdéseit sem tudjuk megoldani, — érezze mindenki meg, hogy másokról gondoskodva, gondoskodhatik legjobban önmagáról is. Ebből az következik, hogy a szociális nevelés egyszerűen azonosítható azzal a másik kifejezéssel: erkölcsi nevelés, mert erkölcsi minőségét jelenti az embernek, mennyire tudja, hogy másokkal együtt, közösségben él, hogy ennek a meg nem másítható ténynek az együttdolgozás a következménye és követelménye, — hogy az együttélőknek és együttdolgozóknak egymás sorsát igyekezniük kell a lehető legkedvezőbben alakitaniok, vagyis egymásért a felelősséget érezniük. A szociális nevelés feladata tehát, hogy bizonyos lelki minőséget (habitust) fejlesszen ki. Ez csak úgy lehetséges, ha a nevelőben is megvan az a lelki minőség, amelyet a növendékben ki akar fejleszteni. Szociális nevelést tehát csak az nevelő folytathat eredményesen, akit tevékenységének minden részletében mindig az a gondolat vezet: mi lesz következménye tettének a gyermekben s általa s családban, a társadalomban, a nemzetben. De vájjon van-e mód a szociális gondolat érvényesítésére a nevelés mindenik ágában ? A nevelés nagyon különböző feladatait még mindig legegyszerűbben lehet összefoglalni a testi, értelmi és erkölcsi nevelés címén; a nevelésnek minden részlete beletartozik e három csoportba Azt, amit rendesen testi nevelésnek neveznek, helyesebben az egészségre való nevelésnek nevezzük. Állandó szociális feladata az egészségrene- velésnek, hogy a közegészségügy iránt fejlessze az érdeklődést.
