Katolikus Tanítóképző Intézet, Pápa, 1937

szükségünk van. Április 28-án rendezett gyűlésünk tárgya, a nő szerepe az epikai költészetben. Otthon tudtuk magunkat e gondolatban, mert úgy éreztük, hogy az epikai költészet nőalakjai kezükkel és szívükkel egy láncot képeznek velünk. Majd a lengyel-magyar barátságról értekeztünk, nem alap és cél nélkül, mert a múltban eredő együttérzés a mai napig is kitart irányunkban. A legutolsó gyűlésünk a halhatatlan epikust, Aranyt méltatta. Emlékének minden tehetsé­günkkel hódoltunk, ami nem volt keresett, mert iskolai tanulmányainkban már rég megszerettük őt. A gyűlések általában mindig sikeresen folytak le rend és fegyelem mellett. Ez idén is résztvettünk irodalmi pályázatokban és küzdöttünk a Magyar Lányok vándordíjáért. Bár azt felsőbb fokú iskola vitte el, nem kis önérzettel jelentjük, hogy képzők, gimnáziumok és polgárik részvétele között a pápai polg. isk. Ranolder Intézetének Önképzőköre a második helyet foglalta el. Jutalmul könyveket kaptunk, amelyeket a pályázók között arányos igazsággal osztottunk el. Az Ifjú Polgárok pályázatain is többen vettek részt. Az ifjúság önművelő munkájában tanáraink mindig érdeklődő részvételt tanúsítottak. Meg kell említenünk azok nevét, akik mindig készséggel vállaltak szere­pet az Önképzőkörben. Ilyenek voltak a IV. o.-ból: Csarmasz Ida, Cságoly Mária, Cser Erzsébet, Palásthy Magda, Rácz Margit és Asztalos Margit. A III. o.-ból pedig Horváth Ilona, Kovács Jolán, Léhner Anna, Szegleth Margit, Varga Margit, Vida Valéria, Péter Magdolna, Vörös Janka, Veilandics Gizella és Polgár Magdolna. Az önképzőköri élet érdemes munkatársa volt Bendes Katalin a rádiókrónika vezetésével. A rádióműsorból azon számokat tette ismertté, amelyek magyaréletünkkel valamiképp is vonatkozásban vannak. Fölfigyelt minden irodalmi, történelmi, földrajzi mozdulatra és a magyar ügyesség minden sikerére. Az Önképzőkör célja az volt, hogy az iskolapadokban szerzett tudást gyarapítsa, biztos, határozott föllépést adjon, hozzá nyugodt előadást. Le kell vonnunk az élet adódó példáiból, hogy naggyá csak a törekvő akarat és munka tehet. Termékeny talaj az Önképzőkör, ahol sok gyönyörűség jut a tanárnak is az ifjúság virágtermő tavaszának láttán. A IV. o. tanulók szerep­lésük színhelyét átadták, mint munkateret azoknak, kik utánuk jönnek. Adja meg nekik is a jó Isten a küzdő akaratot, jóért, nemesért lelkesülő szivet és az Istennel folytatott igyekezet látható eredményét. 10. Iskolai ünnepségek és szórakoztató előadások. Az évmegnyitó ünnepély műsorát már ismertettük a beszámolónk elején. Szept. 23-án szentmise Püspök Atyánk 20 éves jubileuma alkalmából. Október 6-án ismétlődő szokás szerint a tk. növendékeivel együtt ünne­peltünk. A nekünk jutott műsorszám volt Székely S. „Október 6-án“ című verse Gombás Ágota IV. o. tanuló szavalásával. Polgári iskolánk énekkara énekelte Halmos: Gyászba magyarok . . . c. dalát. November 8-án részt vettünk a Frontharcosok mozielődásán. — 60 —

Next

/
Thumbnails
Contents