Katolikus Tanítóképző Intézet, Pápa, 1926

B) Polgári leányiskola.

I. Az iskolai év története.

Az iskolák élete, munkája feltűnően hasonlít a csodás misztikus élethez, fejlődéshez, amely az édes anyaföld keblében folyik. Világosság, melegség, nedvesség egyszerű tényezők, de bámulatos, sokszor fel nem fogható a hatás, mely nyomukban jár. Ki ne állna meg sokszor tűnődő lélekkel az illatos ibolya, a színpompában mosolygó rózsa, vagy akár a parányi mezei virágocska előtt és ne kérdezné csodálkozva: „Istenem, hogyan is alakult a föld sarából ennyi szépség, ennyi illat?“ Alig vettük észre a fejlődés fázisát, máris itt áll tündéri szépségében a virágzó facsemete, gyümölcsöt ígér a közelgő őszre s bőven kárpótol a reáfordított fáradságért. De megtörténik az ellenkező eset is. Akadnak palánták, melyeket látszólag hiába gondozunk, ápolgatunk, semmi, vagy alig valami az eredmény, pedig ugyanazon talajban, ugyanazon nap melegében indult az életnek.

Éppen így vagyunk a lelkek kertjében, az iskolában is, ahol még bámulatosabb, nagyobb meglepetések érnek bennünket tanítókat, nevelőket, mint a kertészt, vagy a gazdát. Sokszor állunk meg néma csodálkozással az emberbimbó előtt, mikor az egymásután bontogatja szirmait, tegnap még zöld gombocska, ma már nyíló virág. Szent öröm, szent aggodalom dobogtatja meg ilyenkor szívünket. Öröm a fejlődés miatt, de félelem is: vájjon az élet vihara nem töri-e le, mielőtt megerősödnék, mielőtt gyümölcsöt hozna. Hiszen a lélek fejlődése összehasonlítatlanul fontosabb az anyagi világ kialakulásánál, mert az egyik ideig-óráig tartó, elmúló, a másik örök érték, tőle függ az előbbinek becse is. Ezért iskolánk mindenkor főfeladatának tartja a nevelést. Lelket keresünk a leányban, pirosló orcáján vonásokat, melyek áhítatos, okos, művelt vonások legyenek. Csakis a szív és az ész harmonikus képzése lehet alapja leányaink jövendő boldogulásának.

A július 1-én és 2-án megtartott beíratás, a nyári pihenő után készen állottunk már e munkára, mikor a vallás- és közok2*