Katolikus Tanítóképző Intézet, Pápa, 1914

11

— »szeresd Uradat, Teremtődet!« Hogy is parancsolhattad édes, jó Istenem, hogy szeressünk; miért kellett parancsolnod azt, hiszen szivet adtál és ez meghal a Te szereteted nélkül! Minden teremtett dolog imádkozik... A nap, mikor ébred és pihenni tér, felragyog az égen: ez az imádsága. Az erdő alkonyaikor fohászkodik, a madár dalával, a virág illatával.

Vele, Istennel vagyunk körülvéve mindenütt! Oh minő örök halál sötétlenék a föld ékességein, ha nem reá emlékeztetnének minket. Reá, aki életünk, boldogságunk, jutalmunk! .... Nézd, búcsúzik a nap, látod, hogyan gyűjti össze sugarait mindenünnen: az Alvernó tetejéről, az égboltozat és a ragyogó felhőkről! Nézd! összevonja és belezárja tüzes szivébe, önmagába — a mi lelkünk is az isteni Napnak földre küldött sugara, kell, hogy úgy töltse be hivatását, mint az éltető napsugár, kell, hogy érezze mindig, hova tartozik — és ha eljön a búcsúperc, boldogan repüljön bele az isteni Nap örök tűzébe! ... Ez a halál. — Elhallgatott ... Az erdő szélén voltunk már. A szent férfiú megölelt és búcsúzva szólt: Áldjon meg a jó Isten, édes fiam, ezután a sziveddel hallgass a földi dolgokra! . . . Az Urnák hozzád külön szava lesz, bátran, örömmel kövesd.

A jó Isten tudná megmondani, hogyan tértem otthonomba! Mintha önmagamat veszítettem volna el, annyit tudtam csupán, hogy szerzetes leszek én is, és hogy nagyon boldog vagyok! Sajnáltam a fűszálat, amely lábam alatt elfckiidt, letérdeltem a patak virágaihoz, megsimogattam bársonyos fejüket és amikor a fátyolosodó erdő muzsikásai zengő esti dalba kezdtek, könnyezve imádkozni kezdtem én is: »Miatyánk! . . .«

Késő este van már. A cipruserdőt már sejteni lehet csak, a lombok illatával szálldogál a szél, érzem, de nem hallom . . . Szent, titkos csend ölel körül . . . Értem, oh értem én ezt a templomi némaságot: most repül a jóságos Alkotó trónjához a nagy természet egyetemes, hálaadó imádsága.«

Habár e nagy szent lelke felszállt már az örök Napba, betelt mély szivének egyetlen vágya, mi tanuljuk meg tőle megérteni a föld szavát és háláját. Tanítsuk meg a reánk-