Katolikus Tanítóképző Intézet, Pápa, 1909

9

érdekében« föltétien szükséges, holnap már nem; sőt veszedelmes, mert a férfi tanítók szájából veszik ki a kenyeret!

Ez a nézet (?) annyira uralkodóvá lett, hogy később megyéspüspök urunk is magáévá tette s kimondta, hogy az első tanképesítő lesz egyúttal az utolsó is. Ekkor történt, hogy igazgató elődöm az ajkarendeki plébániát elnyerte s a püspök úr Őexcellenciája csekélységemet nevezte ki a kétéves fennállás után haldokló intézet igazgatójává 1904. junius 20-án 2199. sz. a. kelt leiratában.

Semmi esetre sem volt kellemes meglepetés, mikor a leverő hírről tudomást szereztem. Kutattam okát s hamarosan meg is találtam. Közönséges intrika volt, mely meggyőző szavakba burkolva hatott. A fölülről jövő Ítéletbe bele is nyugodtam, nem is. Fűt-fát megmozgattam. A szó szoros értelmében izgattam a majdnem megmásíthatlan lesújtó Ítélet ellen. Abból az elvből indultam ki, hogy sokkalta okosabb dolog lett volna nem létesíteni, mint a meglévőt négy év múltán megszüntetni. Hasonlítana a buborékhoz, melyet a véletlen a víz felszínére hoz csak azért, hogy szétpattan- hassék; vagy egy bolygó égitesthez, mely feltűnt a láthatáron, csak azért, hogy — talán — örökre eltűnjék.

Mi pedig szégyenkeztünk volna a világ jogosult gúnyjára, pirulva kellett volna kerülni az embereket, mert újjal mutattak volna reánk — pedig mi nem voltunk hibásak — hogy ezeknek is hamar letűnt; szétmállottak, mint az oldott kéve. Joggal mondhatták volna protestáns atyánkfiái, hogy a katholikusok építettek egy házat homok alapra, a falakra már nem került tető s négy év alatt összeomlott.

Nem vetünk követ azokra, kik akár nyíltan, akár alattomban romlására törtek, de ne kutassuk annak okát sem, mert hiszen az aknamunka nem sikerült; meg aztán utána kutatgatni idejét is múlta már. Inkább örüljünk azon, hogy e nagy horderejű, zátonyra jutott ügy el nem sülyedt.

Mikor már minden követ megmozdítottunk s úgy látszott eredménytelenül, még egy utolsó kísérletet tettünk. Nagyságos Martonfalvy Elek ügyvéd, lelkes kath. úri ember, a pápai kath. hitközség nevében egy nagyszabású remek memorandumot készített és aláírva a kath. kör választmánya által — felterjesztette Őexcellenciájához. Részemről meg vagyok győződve, hogy ennek, de meg Kránitz Kálmán főtanfelügyelő úr közbenjárásának köszön-