Állami Tanítóképző Intézet, Pápa, 1948

8 működő tanulókör irányította az ifjúság tanulását, fejlesztette tanulási mód­szerét, ideológiai képzését. A tanulókörök a következőképpen alakultak: gimnázium V. o.: 3, líceumi II. o.: 3, lie. III. o.: 1, lie. IV. o.: 2, tanító­képző V. o.: 2. Egy-egy tanulókörben átlag 7—8 tanuló dolgozott; össze­sen 81 tanuló vtett részt tanulóköri munkában. A megszervezett tanulókörvezetői tanfolyamon 9 tanulókörvezető vett részt. Ez nagy mértékben előre vitte íjamul óköreink munkáját. A karácsonyi szünet után napirendre került a tanuló­körök munkájának ellenőrzése, majd ezeknek megerősítése után a szakkörök megalakítása. (írod. tört., pedagógiai, társadalomtudományi, ének, zene, ter­mészettudományi.) A tanulókörök munkájának ellenőrzésében, támogatásában, irányításában a tanárvezetőn kívül az osztályfőnökök és az illetékes szak­tanárok mindenkor nagy segítséget nyújtottak és saját munkájuk eredménye­sebbé való tételét látták. A szakkörök munkáját a száktanárok irányították, figyelve az ifjúság egyenletes megterhelésére. Ennek a munkának lett aztán az az eredménye, hogy év végén a tanulókörökben tanulók átlaga 5.2 volt, szemben az intézeti 4.96-os átlaggal. 3) Diákklub. Klubhelyiségünk felavatására — pápai iskolák közt elsőnek — december 5-én került sor. Klubhelyiségünk falai bizonyságot tettek múlt évi munkánk eredményéről és a folyó évi célkitűzésekről. Benne a rádió, a sakk, a napi lapok és folyóiratok nyitoítszemuvé, tájékozottá tették ifjúságunkat; e mel­lett második otthonukká .vált. Klubhelyiségünk felavatása után szinte új korszak kezdődött intézetünkben. Az ankétok, a szombat délutáni klubössze- jövetelek egy új, nemes diáktípus kialakulását indították el. Klubunk felava­tásakor osztottuk ki a diákszövetségi tagsági könyvekét, a > központtól aján­dékozott sport- és sakk-készlefeket. 4) Ünnepségek’. Az évközi iskolai ünnepségek megrendezése hálás terület volt a Diák- Szövetség számára. Előadóink, szavalóink, különösen énekkarunk jelentős fejlődést mutatott az év folyamán. Külső szerepléseink mindenkor elismerést hoztak intézetünk számára. 5) Márciusi Gárda­Márciusi Gárdistává 27 tagot avattunk az év folyamán. A rájukváró fel- adatnak valamennyien megfeleltek1. Munkasikerünket nagyrészt nekik kö­szönhetjük. Harcos felkészül tségüket, évközbieín szerzett politikai és ideológiai jártasságukat különösen a választások alkalmával bizonyították be. 6) A ;,]ótanalásv-ért érdemrend. Tanulóifjúságunk négyötöd része vett részt a tanulmányi versenyben*. A »Jótanulásért« érdemrendet 29 tanulónk nyerte el. Diákszövetségünk várakozáson felül megoldotta feladatát. Döntő szerepe volt az ifjúság jótanulási mozgalmának megszervezésében, a továbbtanulás propagálásában, s az ifjúságra háruló feladatok tudatosításában és meg­valósításában. A jó munka megszervezése elsősorban Böröndi Imre és Ódor Károly vezetőségi tagok érdeme. Ut(l_üJ TJÜt^ IX. Sportkör. Sportkörünk 1948/49. évi működése igen eredményes volt. Az alakuló értekezlet után a sportköri tagok!, szakosztályonként Icülön-külön tartották edzéseiket. Az anyagiak előteremtésére november hó folyamán tánccal egy­bekötött műsoros-estet rendeztünk, melynek bevétele kizárólag sportköri cé-

Next

/
Thumbnails
Contents