Állami Tanítóképző Intézet, Pápa, 1946

28 ellátását tanítóképző-intézeti szaktanárok vállalták. A népiskolai tagozat VII., VIII. osztályát tanerő és tanterem hiánya miatt nem nyithattuk meg, így az ezen osztályokban szükséges gyakorlati kiképzés biztosítása végett a kertvárosi áll. általános iskolával léptünk kapcsolatba. Miután anyaintézetünk még a megszálló szovjethadsereg elszállásolásának céljait szolgálta, ezt a tanévet is idegen épületben kellett kezdenünk. Az alsó tagozat I—IV. osztályát a volt áll. polgári leányiskola épületében, a felső tagozat V. és VI. osztályait pedig a városi iparostanonc-iskolában nyitottuk meg. Később a megfelelő számú tanterem hiánya miatt a váltakozó rendszerű tanítást kellett bevezetnünk, s így október hó folyamán a felső tagozat két osztályát is az áll. polgári leány­iskola épületébe helyeztük át. Amikor gyakorló-iskolánkat általános iskolává szerveztük, a szükséges személyi és tárgyi adottságok hiánya miatt nem vehettük teljes mértékben figyelembe a gyakorló-iskola különleges szükségleteit. Ezért hamarosan ki­tűnt, hogy gyakorló általános iskolánk a kapott szükségszerű szervezetében nem tudja kellő mértékben kielégíteni a gyakorlati kiképzés kívánalmait!. Azért az intézet igazgatósága kénytelen volt kérni a tankerületi főigazgatóság­tól gyakorló általános iskolánknak a közös épületben szervezés alatt álló áll. polgári leányiskolái általános iskolával való együttműködését. A főigazgatóság a gyakorlati kiképzés eredményesebb biztosítása érdekében hozzájárult ahhoz, hogy gyakorló-iskolánk átmenetileg I — IV. osztállyal működjék és az V., VI. osztályok tanulói átlépjenek a polgári leányiskolái általános iskola V.j VI/ osztályába, vagyis, hogy a tanítónövendékeknek az általános iskola felső osztályaira való előkészítése a 70.000/1946. VKM sz. rendelet 7. pontjának d) bekezdése szerint a két iskola szoros együttműködésével biztosíttassék. A gyakorló általános iskola tanerőinek tantárgyfelosztása a tanév folyía- mán a következő volt. Az alsó tagozat I—IV. osztályának vezetését tanév elején Csonka Qyuláné szül. Kádár Magdolna beosztott áll. tanítónő vette á;-. Miután Galambos János kartársunk orosz hadifogságból még nem térhetett haza, a gyakorlóiskolai tanítók közül Baksa József a felső tagozat V. osztá­lyát kapta, Lázár Lajos pedig a VI. osztálynak lett a vezetője. Mindkét osz­tályban iái magyar nyelvet, történelmet és földrajzot Baksa József kezdte tanítani, a számolás és mérést, természetrajzot pedig Lázár Lajos tanította. A német nyelv tanítását Fraknói Vilmos, a gazdasági gyakorlatokét Bulla An*- dor, a rajzét Buday Lajos, a testnevelését pedig Koltai Jenő és Tölgyes László tanítóképző-intézeti szaktanárok végezték. Az év elején az alsó tago­zatban az éneket is Lázár Lajos gyak. isk. tanító tanította. Az áll. polgári leányiskolái általános iskolával való együttműködés meg­kezdése után Lázár Lajos vette át az alsó tagozat I—II. osztályának vezetését, a III—IV. osztály továbbra is Csonka Gyuláné vezetése alatt maradt- A felső tagozat V. osztályában a számolás és mérés tanítását egész éven át Lázár Lajos, a magyar nyelv tanítását pedig az első félévben Baksa József végezte. Ugyancsak tanított a líceumi tagozatban éneket és zenét, a gyíakorló alsó tagozatában éneket és rajzot. A második félévben a III., IV. osztály vezetését Baksa József vette! át, annak tárgyait Csonka Gyulánéval megosztva tanították. A gyakorlati kiképzést a IV. és V. éven Baksa József két szabadságo­lása idején Lázár Lajos látta el, az év végén a IV. évesek ló képzésének ve­zetője Lázár Lajos, az V. éveseké Baksa József volt. A pótbeiratásokat 1946. szeptember hó 7-én tartottuk. A tanév ünnepé­lyes megnyitása szeptember 9-ién történt. A tanév bezárása és az értesítő1

Next

/
Thumbnails
Contents