Állami Tanítóképző Intézet, Pápa, 1943

24 váljanak valóra, a IV. évesek által hozott sok kis országzászló pedig töltse be szent hivatását. Növény- és állatvédelem. A f. évben szinte kizárólag a gyakorlatias ma­dárvédelemre zsugorodott ezirányú tevékenységünk. Növendékeink rendbehozták a madáretetőket és 9 kg. önmaguk által gyűjtött olajos magvat teletettek. Az év hirtelen befejezése még az elméleti képzést is megakadályozta. Ezúton ajánl­juk növendékeink védelmébe és a szeretteiébe a növényeket, állatokat. Nemcsak azért, mert ezzel végeredményül saját magunknak is használunk, hanem azért is, mert a művelt embereknek ez a vérében kell hogy legyen. Különösképpen felhívjuk figyelmüket arra, hojgy a bombázások során hajléktalanná vált, esetleg megsérült állatokra gondoljanak. (Gazdátlanná vált kutyák, macskák.) Az eset­leg keletkező tüzek oltásával, továbbterjedésének megakadályozásával mentsék a természet magatehetetlen teremtményeit. Előre gondoljanak a ritka példá­nyok mentésére. I. K. N. munkánk az idén is érdemes volt. A helyi bizottság vezetői ua- gyobbára testületünkből kerültek ki. Igyekeztünk az előadó munkában segítsé­gükre lenni. A munka 1943. okt- 23-án a sebesült üdülőben tartott műsoros délutánnal kezdődött és 1944. március 16-án volt az utolsó előadás. Az isme­retterjesztő és nevelő előadások .száma 48. Nemzetvédelmi 3, hazafias 9, tör­ténelmi 3, magyarságismereti 18, gazdasági 2, egészségügyi 2, egyéb 11. Év­fordulók Szt. László, Szt. Margit, Munkácsy' Mihállyal voltak kapcsolatosak. Rendszeres előadássorozat kettő volt, két helybeli gazdakörben. Tanártestüle­tünk szükségesnek tartotta, hogy a Nemzeti Munka Központ által az ipari munkásság számára központi előadók útján adott ébresztője szélesebbkörű le­gyen. Ezért két gazdakörben 18 előadással előre megtervezett magyarságisme­reti folytatólagos előadásokat tartottunk. Ezek egyúttal V. é. növendékeink­nek mintául szolgáltak, azokon résztvettek. A 80 kötetből álló I. K- N. könyv­tárt az iigyv. elnök az V. é. növ. bevonásával kezelte. Belőlük 26 növendék 74 müvet elolvasott. A népművelési szereplésben legbuzgóbb növendékeket juta­lomban részesítettük. Galló Pál ügyvezető elnök a munkának nemcsak fárad­hatatlan vezetője, hanem továbbfejlesztésének lelkes harcosa. 20. Gyakorlati kiképzés. A IV. éves növendékek gyak. iskolánk alsó tagozatában (I — II. o.) taní­tottak Lauday Sándor és Gergely Ferenc vezetése mellett. A kiképzés két cso- - portban folyt. Az egész év folyamán Gergely Ferenc 11 mintatanítást muta­tott be. A megfelelő előkészítés után a növendékek december 3-án tanítottak először, az utolsó tanítás pedig március 31-én volt. Az elhangzott próbataní­tások száma 54. Kevés kivétellel a megrövidített tanévben egy-egy növendék csupán kétszer taníthatott. V. évf. A munkaidő megrövidítése legérzékenyebben a gyakorlati tárgyakat érinti, mert ezeket nem lehet összevonni. A gyak. kiképzésben elkövettünk min­den lehetőit, hogy a rendelkezésünkre álló időt minél eredményesebben használ­juk fel. A mintatanítások számát 16-ra csökkentettük, a próbatanítások rend­jében azonban megtartottuk az eddigi fokozatosságot, hogy az alapvető munkák legyenek feltétlenül jók. Így az isk. év végére esedékes tanítások maradtak el* ezeket kell majd a fiatal tanítóknak pótolniok. A megbeszélések számát sokszor növeltük a helyettesítési órákkal.

Next

/
Thumbnails
Contents