Állami Tanítóképző Intézet, Pápa, 1942
28 Qyűrüsi Dezső III. é. növendék bizonyult a legjobbnak. 1943. jún. 4-én rendezett hármas iskolaközi atlétikai versenyen a következők értek el jobb eredményeket: Török Béla V. é. gerelyvetésben első 43.37, gránátdobásban első 80.40, rúdugrásban második (2.70) Kiss Gyula IV. 400 m.-en első. Somogyi Tibor V. é. diszkoszvetésben első. Narancsik Imre V. é. 100 m.-en második lett. 1943. június 6-án rendezett országos atlétikai versenyen a középiskolai válogatott 4X100 m. váltóban intézetünkből 2 növendék indult ésia csapat első helyezést ért el. Labdarugó játékvezetői tanfolyamon resztvettek az V. éves növendékek kivétel nélkül. Mikóczi Alajos és Fertői József oktatók lelkiismeretes munkája látszott meg azon a záróvizsgán, ahol növendékeink beszámoltak arról, mit tanultak a tanfolyam alatt. A tanári testület tagjai közül is sokan résztvettek a záróvizsgán és a legteljesebb megelégedésüket fejezték ki. Az elméleti vizsga után a növendékek többször vezettek kisebb mérkőzéseket. Tölgyes László. Totókör. 1943 december 1-én kezdte meg a munkát. A kör az ifjúság áldozatkészségéből jött létre olyformán, hogy az ifjúság önkéntes adományokkal hozzájárult annak megalapozásához. A nagy igyekezettel készült köri helyiségben az intézet minden növendéke dolgozott. Tanév végén nem volt olyan növendék, ki a fényképezés alapelveivel gyakorlatilag is meg ne ismerkedett volna és saját maga ne csinált volna képet. A fényképezésre úgy adtunk alkalmat, hogy a beszerzett fényképezőgépeket kikölcsönöztük. A raktárunkon tartott másolópapírosbó! való kis tételen- kinti felhasználás lehetősége módot adott a kezdőknek is nagyítások végzésére. A kör elérte azon célját, hogy növendékeink nemcsak szórakoztak, hanem sokat tanultak is. Bánhidi Ödön, Diákkapiár. A háborús viszonyok kétszeres fontosságot adnak a sáp- táros munkának. Növendékeink nagyrésze a szünetben a katonaszolgálatot teljesítő családtag, vagy rokon szerepét volt kénytelen átvenni. Megelégedéssel állapíthatjuk meg, hogy növendékeink itt is megtették hazafiúi kötelességüket. — A meghosszabbított karácsonyi szünetben, de évközben is kivették részüket a munkából. Az intézeti gazdasági munkába való lelkes bekapcsolódásuk is mutatja azt, hogy megértették a nehéz idők parancsoló szavát. Derekas helytállásuknak szép bizonyítéka az a körülmény, hogy az elmúlt tanévben bér-, gyűjtő-, termelő- és vállalkozói munkával összesen 33.091 P-t kerestek, illetve takarítottak meg szüleiknek. A legszebb eredménnyel a II. o. dolgozott, mely 8105 P-vel szerepel fenti összegben. Traknói Vilmos. 487. sz. Maróthy György« cserkészcsapat. A múlt esztendőben megindult cserkészmunkát a csapat ebben az esztendőben is lendülettel folytatta. Nagy Tibor rajvezető és az őrsvezetők példaadó munkája, a csapat és örsi gyűlések, portyák és kirándulások tanúskodnak a gyakorlati cserkészélet eredményeiről. A mostoha idők nagyobbarányú kirándulásokat nem tettek lehetővé. Helyette a környék részletesebb megismerése volt az idei kirándulások célja. Szép munkát végeztek a fiúk egy Pápa-környéki község (Nagyacsád) néprajzi adatainak összegyűjtésével. A csapat belső életében nagyobbarányú változások nem voltak. Dr. Szegedi László.